Bejegyzések ezzel a címkével: ‘szabálysértési törvény’

Elfogadta a kormány a szabálysértési és a polgárőrtörvény tervezetét

Elfogadta a kormány a szabálysértésekről, valamint a polgárőrségről szóló új törvények tervezetét – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken Budapesten. A belügyi államtitkár a részletekről szólva elmondta: emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege 5, illetve 300 ezer forintra. A polgárőrök új formaruhát kapnak. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormányszóvivői [...]

Mely szabályértések esetén lehet elzárást alkalmazni?

A hatályos szabálysértési törvény szerint kétféle jogkövetkezmény alkalmazható: a büntetések és az intézkedések. Büntetésként alkalmazható az elzárás, valamint a pénzbírság, intézkedésként pedig a járművezetéstől eltiltás, elkobzás, figyelmeztetés, kitiltás. Tehát az elzárás büntetés nem egy új dolog, holott ennek megjelenését többen a 2010. augusztus 19-én hatályba lépett módosításoknak titulálják. Ezen módosítás csak néhány szabálysértést vont be [...]

Teljesen átszabnák a szabálysértési törvényt

Július 12-én jelent meg a kormányzati honlapon a szabálysértési törvény átfogó felülvizsgálatának koncepciója, munkaanyaga. A közlemény szerint a szabálysértési törvény koncepcionális felülvizsgálatának a célja egy olyan szabálysértési eljárási rendszer kialakítása, amely egy hatékony és gyors eljárás lehetőségét biztosítja az eljáró hatóságok számára. Ennek érdekében a koncepció alapján sor kerül többek között az eljáró hatóságok körének [...]

Pénzbírságot kaphatnak a reklámújságok terjesztői

A napokban nyújtotta be egy Jobbikos képviselő a Szabálysértési törvény módosító javaslatát, amely szerint a jövőben pénzbírsággal lehetne sújtani azt, aki az ingatlan tulajdonosának tiltása ellenére papír alapú reklámot helyez el. Sőt, a módosító javaslat még ezen is túlmegy, ugyanis azok is bírságolhatók lesznek, akik az autó szélvédőjén a jármű használójának engedélye nélkül reklámanyagot helyez [...]

Vezetés az eltiltás tartama alatt

Akit eltiltottak a járművezetéstől, az nagyon rossz fát tett a tűzre. Van aki kibírja, hogy ne vezessen, de van olyan, aki két napig nem bírja ki, hogy beüljön a volán mögé az eltiltás hatály alatt. Akit jogerősen eltiltottak, és ennek ellenére vezet, az egy szabálysértést követ el, ami a Szabálysértési törvényben található, járművezetés az eltiltás [...]