Ezzel címkézett bejegyzések: "nyomozás"

Műsorajánló: 48 órával később

Műsorajánló: 48 órával később

Itt a blogon már korábban volt szó egy Spektrumos műsorról, ami a “Menekülés kizárva” címet viselte. Aztán jött ugyanezen a csatornán a “Döntő 48 óra” című műsor, ami az amerikai nyomozók munkáját mutatta be egy-egy gyilkosság bejelentésétől. Ugyanis az első 48 óra nagyon lényeges a nyomozásokban, ugyanis ha ennyi idő alatt nem találják meg a gyanúsítottat, akkor jelentősen csökken annak az esélye, hogy a közeljövőben kézre kerítsék. Érdekes volt a sorozat, hogy hogyan, milyen eszközökkel, [...]

2011-08-23 Nincs hozzászólás Írta: Keserű Imre Elolvasom
Mediáció a büntetőeljárásban

Mediáció a büntetőeljárásban

A mediáció, vagyis a közvetítői eljárásra utalás nem új keletű dolog. Régebben is tartalmazták a törvénykönyvek, de aztán egy időre “elfelejtették”, majd aztán néhány évvel újra elővették, és beillesztették a Büntetőeljárási törvénybe, mondhatni -egy kicsit eltúlozva- reneszánszát éli. Természetesen a mediáció -mint a cím is mutatja- nem csak csak a büntetőeljárásban használható jogintézmény, hanem a jogélet több területén is. Most én speciálisan a büntetőeljárásban használatos mediációról fogok néhány sort írni. Kezdjük az “ősrobbanástól”: a mediácó [...]

2009-07-26 5 hozzászólás Írta: Keserű Imre Elolvasom