Bejegyzések ezzel a címkével: ‘módosítás’

Újraszabnák a jogos védelem szabályait a Btk-ban

Március 30-án került benyújtásra azon törvénymódosítási javaslat, amely a jelenlegi jogos védelem szabályozását újítaná meg, bővítené ki. A jogos védelem szabályai legutóbb két évvel ezelőtt változtak. A módosító javaslat szerint: 29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás [...]

Mától szigorodik a tűzvédelmi törvény

Mint ahogyan a jogszabályi változásokat tartalmazó naptárban látható, ma öt jogszabályi változás lép hatályba. Ezen módosítások között ott van a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló jogszabály is. A módosítás értelmében a tűzvédelmi helyzetre kiható olyan tevékenységet, amely a létesítmény, az építmény, a helyiség vagy a szabadtér tűzveszélyességi osztályba sorolásának megváltoztatását [...]

A vadászok hamarosan legálisan birtokolhatják a vadászkéseiket

A Belügyminisztérium elkészítette annak a rendeletnek a tervezetét, amely – több rendelet módosítása mellett – a közbiztonságra különösen eszközökről szóló kormányrendeletet módosítaná. Nem olyan régen írtam egy bejegyzést a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről, és ott került felsorolásra is, hogy mely eszközök minősülnek veszélyesnek. A jelenlegi hatályos jogszabályok szerint, aki olyan hagyományőrző tevékenységet folytat, amelyhez közbiztonságra [...]

Számos ponton változik a Büntető Törvénykönyv

Aki figyelemmel kíséri a jognaptárt, az észrevehette a mai napnál, hogy csak öt jogszabály módosítása lép hatályba, ám ezen öt jogszabály között ott található a Büntető Törvénykönyv (Btk.) módosítása is. A Btk. számos ponton fog módosulni, így nem szabad elmenni mellette szó nélkül, a változásokat fontosnak tartom megemlíteni, mint ahogyan tettem ezt korábban is. A [...]

A közlekedési halálgyár ellen üzenne hadat az új Btk. módosítás

A közúti közlekedés kialakulása óta köztudottan veszélyes tevékenység. A baleseteknél potenciálisan súlyos sérülések, maradandó fogyatékosságok, és halál is bekövetkezhet Szomorú jellemzője, hogy esetenként ezek a következmények olyan személyek életében jelentkeznek, akik teljességgel véletlenül, a közlekedés szabályait betartva válnak az események áldozataivá. Ezen baleseteket gyakran nem az azt okozó hanyagsága, a közlekedésben elkövetett hibája, hanem szándékos [...]