Bejegyzések ezzel a címkével: ‘január 1’

Általános iskolai bizonyítvány kell a jogosítvány megszerzéséhez

2011. január 1-jétől jogosítványt csak olyan személy szerezhet, aki rendelkezik általános iskolai bizonyítvánnyal, vagyis alapfokú végzettséggel rendelkezik. Az erről szóló kormányrendelet a tegnapi napon került kihirdetésre, mely a 205/2010. számot viseli, és a Magyar Közlöny 109. számában található meg. A kormányrendelet a következőképpen fogalmaz: A gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamra [...]

Visszakapják a 17 ezer forintot akik idén február 18-ig elvégeztették az eredetiségvizsgálatot

Teljes egészében visszakapják az eredetiségvizsgálatra költött 17 ezer forintjukat azok az autótulajdonosok, akik a vizsgálatot január 1. és február 18. között végeztették el; az érintetteknek 2010. április 1-je és június 30-a között kell írásbeli kérelmet benyújtaniuk a területileg illetékes közlekedési hatósághoz. Szollár Domokos kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követően emlékeztetett, hogy a kormány februárban úgy [...]

A KRESZ-módosítás hatályos!

Véletlenül akadtam rá a Homár mostani bejegyzésére, amely szerint “Már le is járt az új KRESZ”. Nos, nagyon nincsen igaza, teljesen félrevezető a bejegyzés, így tegyük tisztába a dolgot, a következőről van szó: A KRESZ jelenlegi új módosításait egy kormány rendelet, mégpedig a 289/2009. léptette hatályba, tehát ezen kormányrendelet illesztette be a KRESZ-be (1/1975. KPM-BM [...]

2010. január 1-jei változások

Elérkezett egy teljesen új év kezdete, megannyi változással. De hogy mik is ezek a változások? Lássuk pontról pontra: 1. Gazdasági változások: Csökken az SZJA: A foglalkoztatás ösztönzése és az egyenletesebb adóterhelés érdekében január 1-jétől változnak a személyi jövedelemadó szabályai. Az adó alapja a bruttó bérnek a (27 százalékos foglalkoztatói) járulékmértékkel növelt összege lesz. Az alsó [...]