Elérkezett szeptember 1-je, így mától vége a külföldi rendszámmal történő autózásnak Magyarországon, ugyanis mától a közúti forgalomban a közlekedési hatóság által kiadott magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel lehet részt venni. Legelőször májusban volt arról szó, hogy fel kívánnak lépni a jogtalanul külföldi rendszámokat használók ellen. Az ehhez szükséges módosító javaslatot Rogán Antal benyújtotta, amelyet a Parlament elfogadott. Ki használhat külföldi rendszámos autót? A július végi bejegyzésemből megtudhatja, amely a részletes szabályokat tartalmazza. Milyen szankciókra számíthat [...]
Vége a külföldi rendszámú autókkal történő trükközésnek Magyarországon
800.000 forintos bírságot is kaphatnak a külföldi rendszámmal visszaélők
Múlt héten foglalkoztam azzal, hogy mikortól lépnek hatályba a külföldi rendszámokkal történő autózással kapcsolatos szabályok, valamint azzal is, hogy ki használhat jogszerűen járművén külföldi hatósági jelzést. Azonban arról nem írtam, hogy a szeptember 1-jén hatályba lépő szabályokat megszegők milyen szankcióval számolhatnak. Mert ha valamilyen szabályt megszegünk, akkor annak általában van valami szankciója. Jelen esetben is van, és nem is kicsi: a közúi közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó közigazgatási bírságról szóló kormányrendelet szerint három [...]
Meddig lehet Magyarországon külföldi rendszámú járművel közlekedni?
A blogon már kétszer is volt arról szó, hogy hamarosan vége lehet a külföldi rendszámos autózásnak Magyarországon. Rogán Antal olyan törvénymódosító javaslatot terjesztett a Parlament elé június közepén, amely megakadályozza azt, hogy a jövőben külföldi rendszámú gépkocsikkal közlekedjenek magyar állampolgárok Magyarországon. A módosító javaslatot az Országgyűlés elfogadta, így szeptember 1-jével vége a külföldi rendszámos autózásnak. A szeptember 1-jén hatályba lépő módosítás (főszabály) szerint a közúti forgalomban a közlekedési hatóság által kiadott magyar hatósági engedéllyel és [...]
Kiválasztott rendszámtábla
Többen kérdezték már tőlem, hogy ha egyedi rendszámtáblát (kiválasztott rendszám) akar valaki az autójára, akkor az mennyibe kerül, és hol kell intézni. Nos, először is a kérdés megválaszolása előtt tisztázni kell, hogy két fajta kiválasztott rendszám létezik, mégpedig az olyan, ami sorozatban előállítható, de még nem került legyártására, valamint az egyedileg előállításra kerülő rendszám. Vegyük az első esetet, amikor a rendszám sorozatgyártásban előállítható, de az még nem került legyártásra, vagyis az ügyfél választ rendszámot, pl.: [...]
