Bejegyzések ezzel a címkével: ‘határozat’

Az Alkotmánybíróság közleménye a 98 százalékos különadóról szóló törvény vizsgálatáról

Az Alkotmánybíróság 2011. május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98%-os különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. Az emberi méltóságot sérti ugyanis, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással lezárt adóévekben, törvény alapján szereztek [...]

Nem lépett hatályba az új Ptk., és nem is fog!

Néhány héttel ezelőtt írtam a sérelemdíjról, ami az új Polgári Törvénykönyvben lett volna. A bejegyzésben a sérelemdíj mellett foglalkoztam egy kicsit a hatályba léptetésével. Azért írtam az első gondolatban, hogy “volna”, mert az Alkotmánybíróság néhány nappal a hatályba lépés előtt alkotmányellenesnek minősítette a hatályba léptető jogszabály egyes rendelkezéseit. Május 1-jén csak az első és a [...]

Hatvan napon belül kézbesíteni kell a határozatot a közigazgatási bírságról

Pár hete már írtam arról, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Közigazgatási Kollégiuma jogegységi határozatot hozott, amelyben a közigazgatási bírság határidejének a kérdését tisztázta. Ezen jogegységi határozat olyan “nesze semmi fogd meg jól” határozat lett, hiszen nem lehetett kiolvasni, hogy a 60 napon túl kiszabott közigazgatási bírság jogvesztő hatályú-e, vagy sem. Április elsejével módosult a [...]

Bírósági Határozatok tára

Július közepén írtam egy bejegyzést arról, hogy a bíróságokról információk érhetőek el a birosag.hu oldalon. Ezen az oldalon belül létezik egy olyan menüpont, amelynek a segítségével gyorsan, egyszerűen lehet keresni az ország bármely bíróságánál, ítélőtábláinál született anonim határozatok között. A képre kattintva a határozatok keresőjéhez lehet eljutni.