Bejegyzések ezzel a címkével: ‘büntetőpont’

Amit a gyorshajtásról tudni kell

Amióta elindítottam a blogomat, számos alkalommal foglalkoztam már a gyorshajtással, és ezzel kapcsolatosan a szabálysértéssel, valamint a közigazgatási bírsággal is. A keresésekből úgy látom, hogy érdemes egy bejegyzésbe összegyűjteni a tudnivalókat. Azt elhiszem, hogy senki számára abszolút nem követhető a rendőrségnek a bírságolási gyakorlata, vagyis a mögötte lévő jogszabályi háttere, ugyanis az utóbbi pár évben [...]

Honnan lehet megtudni, hogy mennyi büntetőpontunk van?

Egyre többen és többen kérdezik, hogy honnan lehet megtudni, kinek mennyi büntetőpont társul a jogosítványához. Ugyanis ha valaki valamilyen közlekedési szabályszegés miatt büntetőpontot kap, akkor az a központi nyilvántartó rendszerbe kerül felvitelre, a jogosítvány birtokosa pedig nem igen tudja figyelemmel kísérni, hogy az évek óta alatt mennyi büntetőpontja (szabálysértési pont) gyűlt össze. A jelenleg hatályos [...]

Az előéleti pontrendszer

Magyarországon az előéleti pontrendszert 2001. január 1. óta alkalmazzák. A jogszabály megalkotásánál azt a célt tűzték ki a jogalkotók, hogy a közlekedés biztonságát a gépjárművezetők önkéntes jogkövető magatartásával javítsák. Az előéleti pontrendszerrel a 2000. évi CXXVIII. törvény, és annak a végrehajtásáról szóló 236/2000. Kormány rendelet foglalkozik. A jogszabályból egyértelműen kiolvasható, hogy akkor kerül ki előéleti [...]

A közigazgatási bírság – sebességtúllépés

Kettő évvel ezelőtt lépett hatályba a közigazgatási bírság. Idén, május elsején lépett hatályba a módosítása, mely most már nem százalékban határozza meg a sebességtúllépést, hanem számszerűsítve van. A közigazgatási bírsággal a 410/2007. Kormány rendelet foglalkozik, annak is az 1. számú melléklete tartalmazza ezeket a számokat, amiket az előbb említettem. A jogszabály melléklete szerint akkor számíthat [...]