Közzétéve: 2011. július 25. hétfő 18:18, Keserű Imre
Igaz, hogy az említett törvényjavaslat nem mostanában került benyújtásra, hanem április végén, de úgy gondolom, hogy foglalkozni kell a javaslattal, ugyanis teljesen megreformálná a jelenlegi, több jogszabályban, szétszórtan megtalálható szabályokat a bírósági tárgyalásokon való részvételről, annak nyilvánosságáról. A javaslat általános indokolásából kiderül, hogy az állampolgárok joggal tartanak igényt arra, hogy minél több információval rendelkezzenek arról, [...]
Címkék:
bíróság,
fényképezés,
fényképfelvétel,
igazságszolgáltatás,
igazságszolgáltatás nyilvánossága,
kamerázás,
nyilvánosság,
sajtó,
tárgyalás,
tárgyalóterem,
törvény,
törvényjavaslat,
újságírók Nincs hozzászólás |
Továbbolvasom a bejegyzést »
Közzétéve: 2011. július 14. csütörtök 18:36, Keserű Imre
Felelőssé tehetők az internetes piacokat üzemeltető vállalkozások, köztük az eBay a felhasználóik által elkövetett védjegyjogsértésekért – állapította meg kedden kimondott ítéletében az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi székhelyű testület elé került alapügyben – egy nagy-britanniai perben – a L’Oréal kozmetikai cég azzal vádolta az eBay-t, hogy részt vesz a honlapjának felhasználói által elkövetett védjegyjogsértésekben. Kifogásolta [...]
Közzétéve: 2011. március 8. kedd 06:38, Keserű Imre
Februrár elején nyújtotta be Balsai István az Országgyűlésnek a semmisségi törvényjavaslatra keresztelt javaslatot, amely a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szól. Ezt a törvényjavaslatot a hétfői napon fogadta el az Országgyűlés. 2006 őszén a tömegmegmozdulások, illetőleg tüntetések felszámolására történő hivatkozással kivezényelt rendőri egységek a főváros közterületein, nem egy esetben üzlethelyiségeiben elfogott személyekkel szemben nagy [...]
Közzétéve: 2011. február 28. hétfő 17:21, Keserű Imre
Február elején írtam arról, hogy decemberben egy békéscsabai autós ellen indítottak büntetőeljárást, mert a gépkocsijában traffipax-blokkolót használt, amely megakadályozta a rendőrség által üzemeltetett traffipax működését. A békéscsabai rendőrök a nyomozást lefolytatták, az ügyész vádat emelt, és az ügy jelenleg a Gyulai Városi Bíróság előtt van. Ma volt benne tárgyalás, de ítélet nem született. A következő [...]
Közzétéve: 2010. október 4. hétfő 08:11, Keserű Imre
A kormányzati büntetőpolitika célja, hogy legyen Rend. A folyamatosan módosuló jogszabályok alapján egyre több embert lehet megfosztani a szabadságától, és egyre több ügyben nem a független bíróság dönt. Az Országgyűlés futószalagján lévő törvényekben az a törekvés tükröződik, hogy fémtolvajokat, hajléktalanokat, migránsokat, mentális betegeket, csibész gyerekeket és másokat a korábbiaknál több indokkal és egyszerűbb módon lehessen [...]