Tiltott helyen is lehet sebességet mérni
Elég sokan fel vannak háborodva és sokak zsebében kinyílik a bicska (megjegyzem jogosan), ha a rendőr tiltott helyen végez sebességmérést. Egészen december 31-ig igazuk is volt azoknak, akiknek csípte a szemét, de január 1-jét követően a KRESZ-módosításnak “köszönhetően” már szabályosan ellenőrizhetnek sebességet olyan helyen is, ahol egyébként tilos lenne.
A KRESZ-nek van egy olyan fejezet címe, ami a következő (egészen pontosan a 63. §-nál találhatjuk meg): Az utak igénybevételével kapcsolatos egyéb szabályok. Ebben a részben vannak -többek között- rendezve azon szabályok, amelyek lehetővé teszik a tiltott helyen történő sebességmérést.
Az új szabályozás szerint a közúti forgalom ellenőrzése során:
- a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezést;
- azt a járművet, amelyben a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezés üzemel;
- a közúton úgy kell elhelyezni, hogy a gyalogos és jármű forgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a rendőr bárhová beállhat sebességet mérni, ugyanis azzal a járművel, amelyben a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezés üzemel, úgy kell elhelyezkedni, hogy az a gyalogos és járműforgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza . Fentiek figyelembe vételével a járműforgalom elől elzárt területen, továbbá a közútnak azon a részén is elhelyezhető, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos.
Nagyon remélem, hogy az illetékes vezetők nem fogják ezt a szabályt kiterjesztően értelmezni abban az értelemben, hogy a sebesség-ellenőrzőket nem utasítják arra, hogy autópálya leállósávjában, lehajtóján, felhajtóján mérjenek sebességet. És azt is remélem, hogy az sebesség-ellenőrző rendőrök sem fognak visszaélni ezen privilégiumukkal, amikor “magánügyben” állnak meg tiltott helyen.



Már várom az álszegélykőbe épített süllyesztett kukkoldákat.
Már megint egy marhaság. Ugyanis, mi az indokolatlan akadályozás? És ki dönti el? Ami szerintem indkolatlan, az az akadályozó rendőr szerint indokolt akadályozás is lehet. Továbbá hozzá fordulhatok a panaszommal, ha indokolatlannak érzem az akadályozást, ugye? Mert hát ki máshoz…