Vezetés az eltiltás tartama alatt

Akit eltiltottak a járművezetéstől, az nagyon rossz fát tett a tűzre. Van aki kibírja, hogy ne vezessen, de van olyan, aki két napig nem bírja ki, hogy beüljön a volán mögé az eltiltás hatály alatt.

Akit jogerősen eltiltottak, és ennek ellenére vezet, az egy szabálysértést követ el, ami a Szabálysértési törvényben található, járművezetés az eltiltás tartama alatt címmel.

Mire lehet számítani? Mint ahogy a jogszabály szövegéből kiolvasható, az eljárás lefolytatása a bíróság hatáskörébe tartozik, és elzárással, vagy 150.000 forint összegű pénzbírságra számíthat.

Azért aki arra szánja el magát, hogy az eltiltás hatály alatt vezet, az számítson rá, hogy elzárást is kaphat, amennyiben a rendőri intézkedés során kiderül, hogy el van tiltva. Ugyanis egyes megyékben, illetve nagyobb városokban nagyszerű joggyakorlat alakult ki, hogy akit “megfognak” az eltiltás hatálya alatti vezetéssel, akkor őt 30 napnyi elzárással sújtják. Konkrét példa erre Debrecen, ahol ez a gyakorlatban is működik.

A bíróságot pedig nem fogja érdekelni, hogy az illető dolgozik, a munkahelyét is elvesztheti emiatt…

Írj hozzászólást