Melyek azok az országok, ahova személyi igazolvánnyal lehet utazni?

Melyek azok az országok, ahova személyi igazolvánnyal lehet utazni?

2009-08-05 23:13 158 hozzászólás Írta: Keserű Imre

A Magyar Köztársaság területének elhagyása alkotmányos jog, hacsak egyéb jogszabály másként nem rendelkezik, így bárki szabadon utazhat ki az országból, és utazhat vissza Magyarország területére. Az 1998. évi XII. törvény rendelkezik arról, hogy mely országokba utazhat a magyar állampolgár személyazonosító igazolványával. A törvény az alábbiak szerint fogalmaz:

A külföldre utazás joga érvényes úti okmánnyal gyakorolható. A magyar állampolgár érvényes személyazonosító igazolvánnyal is gyakorolhatja a külföldre utazás jogát EGT-állam területére történő beutazáskor, valamint nemzetközi szerződés alapján, illetve ha azt EGT-államnak nem minősülő állam belső joga biztosítja, amely tényt, illetve annak megszűnését az adott állam értesítését követően a külpolitikáért felelős miniszter a Hivatalos Értesítőben és honlapján haladéktalanul közzétesz.

Mielőtt továbbmegyünk, érdemes tisztázni, hogy mi is az az EGT állam, illetőleg mely országokkal kötött Magyarország nemzetközi szerződéseket.

Az EGT állam az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

Nemzetközi szerződést a következő országokkal kötött Magyarország: Andorra, Horvátország, Svájc.

Akkor most mely országokba is lehet utazni személyi igazolvánnyal?

Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Monaco, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Izland, Norvégia, Lichtenstein, Svájc, Szerbia, Andorra, Horvátország.

Többeknél felvetődött, hogy melyek azok személyi igazolvány típusok, amelyekkel utazni lehet, amelyet elfogadnak. Erre a kérdésre a választ a Prado (Az Európai Unió Tanácsa eredeti személyazonosító és úti okmányok online nyilvántartása) oldalon lehet megtalálni, amelyet a linkre kattintva lehet elérni:

http://prado.consilium.europa.eu/HU/categories/HUN/B/resultByCountryCategory.html

2009. június 28-ától a 14 éven aluli kiskorúak számára is igényelhető személyazonosító igazolvány, így ezentúl európai utazásiakhoz a kiskorúak számára sem feltétlenül szükséges kiváltani az útlevelet.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a JogIQ Facebook-oldalához!

158 hozzászólás

  • Laci

    Norvégia miért nem? Ha jól tudom, Norvégia ugyan nem EU-tag, de az EU-val van a személyek szabad mozgását biztosító szerződése. Rosszul tudom?

  • kow

    Megnyugtató, hogy mindkét Svájcba lehet személyivel utazni :D

  • Alex

    Üdvözletem,

    Mi a helyzet azokkal az országokkal amik például Anglia társult államai vagy valami hasonló néven szerepelnek. Például Antiqua & Barbuda és társai?

    • ha a felsorolásban nincsenek benne, akkor oda nem lehet csak személyi igazolvánnyal utazni!

    • Pénteken Szarajevo,Mostar Dubrovnik uticéllal utazunk.A Horvat-Bosznia határon ki-belépésnél akkor tuti a személyi igazolvany a legujabb.?Kell valami nyomtatvany tölteni?Köszönöm a választ:Papp L

  • Kugra Pál

    És mi a helyzet a kisgyerekekkel? Őket hogyan, milyen irattal vihetjük magunkkal?
    KP

  • Szajci

    Sőt Bosznia-Hercegovinába és Montenegróba is lehet személyivel utazni.

  • kata

    Szeretném megkérdezni, milyen, illetve melyik személyigazolvánnyt fogadják el?

  • Berti

    Ez mind szép ,de azért már hallottunk róla ,hogy az Osztrák rendőrség abajgatta a Magyarokat az Útlevélért!!:) Vagy Nekik nem mondták meg hogy személyi is jó??

    • én is hallottam már rémtörténeteket, hogy Horvátországba ajánlott az útlevél, meg ilyenek. nekem a biztonság kedvéért mindig nálam van az útlevelem. elméletben el kellene fogadniuk a személyi igazolványt.

  • Renáta

    Mindegyik fajta személyinket elfogadják az Eu illetve EGT tagállamok az a lényeg hogy érvényes legyen az utazáskor.

  • szabani

    Kedves Keserű Imre!

    Hasznos infókat tartalmaz írása, de az unión belüli azonos elbírálás Magyarországon sajnos még nem mindig érvényesül.

    Valamit meg lehetne tudni arról is, hogy az EU-n belül a szabad mozgás jegyében a közlekedési eszközök igénybevételekor miért nem esnek valamennyi uniós tagállam polgárai az alábbiak szerinti azonos elbírálás alá?

    “Az EGT állam az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.”

    Ugyanis egy elavult (287/1997, XII. 29) és a Korm. rendelet 4.§-ra hivatkozva a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság dönti el – írásban benyújtott kérelem alapján, majd valamikor -, hogy ki, melyik nyugdíjas korú, de 65 éven aluli EU-s állampolgár utazhat kedvezményesen Magyarországon.

    A Miniszterelnöki Hivatal Lakossági Kapcsolatok Osztálya szerint a fenti rendelkezés már nincs érvényben. Miért nem tud róla az NYFI, az illetékes hivatal?

    Vonatkozó idézet:
    “A levelében felhívott jogszabály, a 287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet már 2006. július 1-jétől nincs hatályban.

    A tárgyban jelenleg hatályos, a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet ? amelynek módosítására legutóbb 2009. április 27-én került sor ? szerint:

    Az Európai Unió jogának való megfelelés

    12. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

    a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés f) pont és 21. cikk;

    b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.”

    Ha segít, a témához további infókat is szívesen küldök. Válaszát addig is megköszönöm.
    Üdv.

    • Kedves Szabani,

      köszönöm a hozzászólását, mely nagyon sok hasznos információval szolgált. Sajnos nem tudom, hogy miért nem esnek Magyarország állampolgárai azonos elbírálás alá az unió többi polgáraival szemben. Jogilag azonosak vagyunk mindannyian, és nem tudom, hogy egyes országok (pl. Horvátország) miért nem tartja be az egyes irányelveket.

      AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004/38/EK IRÁNYELVE egyértelműen leírja az azonos elbírálást.

      Üdv.

  • kata

    köszönöm a válaszod Renáta!

  • Krisztián

    Okmányirodában azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Horvátok nem fogadják el gyermekek esetében a személyit, nekik mindenképpen szükség van útlevélre. Mindez júli. 1 óta érdekes, amióta csecsemők számára is igényelhetünk személyit (illetékmentesen), amivel elvileg utazhatnának is.

  • szabani

    Kedves Keserű Imre!

    Az imént írt alábbi mondatot kiegészítem:

    “Ugyanis egy elavult (287/1997, XII. 29) és a Korm. rendelet 4.§-ra hivatkozva a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság dönti el ? írásban benyújtott kérelem alapján, majd valamikor -, hogy ki, melyik nyugdíjas korú, de 65 éven aluli EU-s állampolgár utazhat kedvezményesen Magyarországon.”

    Helyesen:

    Ugyanis egy elavult (287/1997, XII. 29) Korm. rendelet 4.§-ra hivatkozva ma is a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (Budapest XIII. Váci út 73.) dönti majd el ? írásban benyújtott kérelem alapján -, hogy a három nyelven kiállított Nemzetközi nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező, de 65 éven aluli EU-s állampolgár utazhat-e nyugdíjas kedvezménnyel Magyarországon.

    Véleményem szerint ezáltal az unión belüli állampolgárok azonos elbírálása Magyarországon csorbát szenved, mert egy nyugdíjas BKV-bérlet kiváltása nem lehet kizárólagosan a magyar nyugdíjjogosultság függvénye. Az NYFI nyomtatványa szerint viszont csak az jogosult kedvezményes utazásra, aki a magyar nyudíjfolyósítótól nyugellátásban részesül. Eszerint aki nem igényelt magyar nyugdíjat, az akár kettős állampolgárként sem utazhat nyugdíjas kedvezménnyel, mert nem tőlük kap nyugdíjat.
    Ez ellentmond az EU-n belüli azonos elbírálás alapelvének.

  • szabani

    Kedves Keserű Imre!

    Köszi a gyors választ. Horvátország még nem EU-tag, talán azért járhat még külön utakon. De Magyarország már az, miért tesz mégis megkülönböztetést az uniós állampolgárok között?

    Nincs kedve az általam említett témával foglalkozni? Vagy bárki másnak, aki közérdekű, maradandó alkotással sikerélményre vágyik. Szerintem megérné, mert elérhető lenne egy speciálisan magyar jogtalanság kiküszöbölése.

  • oPTi

    Az azért érdekelne, hogy ha a személyi annyival tud többet az útlevélnél, hogy elfér egy hitelkártyatartóban, akkor minek legyen személyim?

    Magyarországon jó a jogsi is, így nekem a “személyi” teljesen feleslegesnek tünik… (A jogsi egyébként szintén személyazonosításra alkalmas okmány, vagyis még az is lehet, hogy külföldre is lehetne vele utazni).

    • Sajnos a magyar plasztik vezetői engedéllyel nem lehet külföldre utazni, hogy azzal igazoljuk személyazonosságunkat. A vezetői engedélyt csupán itthon, Magyarországon lehet elfogadni személyi igazolványként.

  • szabani

    Kedves Keserű Imre!

    Köszi a segítő szándékot.
    Kaphatnék emailben visszajelzést, ha megjelenik valami az EU- nyugdíjasok egységes utazási kedvezményre jogosultsága témakörben?

    Köszi,
    üdv.

  • Kovács Tibor

    A régi tipusú ( tehát nem plasztik ) személyi igazolvánnyal is lehet francia országba utazni, figyelembe az út során érintendő országokat??? pl vonattal

    Tibor

  • hateriki

    Kedves Keserű Imre!

    Görögországba készülünk útlevél nélkül (Románián és Bulgárián keresztül) Ön szerint számíthatunk kellemetlenségre a határátlépéskor?
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Kedves hateriki,

      elméletben nem kellene, hogy kellemetlenség érje Önöket. Én a biztonság kedvéért magamnál tartanám az útlevelemet.

      Én elég sokat utazok Európa országaiba, mindig magamnál tartom az útlevelemet, mert sosem tudhatom. De eddig mindig személyi igazolványt mutattam, ha kérték, és eddig mindenhol elfogadták.

      Üdv.,

      Keserű Imre

  • Virág Elvtárs

    Sajnos az osztrákoknak mi nem vagyunk európaiak. A határátkelőn (Sopronnál) kivadásszák a magyar autókat és “leokmányolják”, míg a germán faj képviselői mehetnek akadálytalanul.

    • Nekem eddig szerencsére ilyen negatív tapasztalatom nem volt.

      • Totoff

        Sajna Svejcben sem tartozunk Európába, a német, osztrák, francia autókat “vizuális ellenőrzéssel” engedik át a határon, a magyarokat (cseheket, szlovákokat lenygeleket, stb) meg csak kocsiban turkálás után.

  • L. Hedvig

    Csatlakozom sürgősen oPTI kérdéséhez, miszerint jogosítvánnyal lehet-e utazni SZIG. helyett. Az okmányirodában azt mondták, nem adnak SZIG.-et, amíg érvényes a jogosítványom. Viszont elég sok helyen nem hajlandók elfogadni (itt, Budapesten, hivatalos okmányként. Pl. bankban,stb.)

    Kérdezném, van-e középút, illetve mi az igazság? 65 éves vagyok, már nem nagyon érdemes kiváltanom sem személyit, sem útlevelet.:-((( (Arra a kis időre már minek?)

    Köszönöm válaszát.

    • Tisztelt L. Hedvig,

      kérdésére a válaszom az, hogy csak személyi igazolvánnyal lehet kiutazni, a kártya típusú vezetői engedély csak belföldön használható személyazonosításra.

      Az okmányirodának adnia kellene szig-et, ha Ön kéri.

      Másik alternatív megoldás, ha van útlevele, vagy csináltat.

      Üdvözlettel,

      Keserű Imre

      u.i.: azért remélem nem kis idő van még hátra. :) Jó egészséget!

    • oPTi

      Közben én is utánanéztem. Jogsit nem fogadják el útiokmányként.
      Személyit mindenki kap, aki kér. Ha nem, asztalra csapni.

      Banknak kötelezö elfogadnia a személyi+lakcímkártya, új jogsi+lakcímkártya, vagy útlevél+lakcímkártya párosítást. Ha nem, az asztalra csapni, vagy rendes bankot kell választani.

      65 évesen “kis idöre”? Bátran 10 évre útlevelet… Nagymamám most 89 éves, kb. már 25 éve mondja, hogy a jövö évet nem éri meg… Szóval fel a fejjel ;)

  • Orsi

    Azt szeretném megtudni, hogy az 5 éves lányom utazhat-e Romániába személyi igazolvánnyal? Útlevele nincs. Úgy félek, hogy visszafordítanak minket a határon, mivel a románok nem nagyon szimpatizálnak velünk…

    • Kedves Orsi,

      elméletben természetesen lehet Romániába utazni személyi igazolvánnyal. De ha nagyon aggódik, akkor érdemesebb megcsináltatni a gyerkőc részére az útlevelet, így biztosan nem lehet baj. Mint említettem, elméletben ki lehet utazni személyi igazolvánnyal. (A hozzászólásaimban már párszor említettem, hogy én mindig magamnál tartom az útlevelet, bárhova is utazok.)

      Pl. tavaly szüleim mentek repülővel Ferihegyről Görögországba, és simán kiengedték őket, majd vissza is. Semmiféle probléma nem volt.

      Üdvözlettel,

      Keserű Imre

  • Orsi

    Kedves Imre,

    Köszönöm igen gyors válaszát! Útlevelet sajnos már nincs idő csináltatni, mert már hétfőn utazunk. Bízom abban, hogy semmi baj nem lesz!

    • Kedves Orsi,

      Igazán nincs mit. Bízzunk a legjobbakban, szerintem minden probléma nélkül ki fognak tudni utazni. Azért a románok sem annyira balkániak, mint például 4-5 éve. Kérem majd mindenképpen írja meg a tapasztalatait a kiutazással kapcsolatban.

      Előre is köszönöm!

      Jó utat, és kellemes pihenés kívánok.

      Üdv.,

      Keserű Imre

  • Laci54

    A Schengeni övezethez tartozó , csatlakozott , országokba lehet személyi igazolvánnyal utazni . Idén január elsejével csatlakozott Svájc , Norvégia , Izland .

  • Was Csaba

    A 14. életévét be nem töltött gyerek hogyan utazhat?

  • Boross Péter

    Jó napot mindenkinek!

    Szerintem a személyi igazolvány a jelenlegi jogi keretek között egy haszontalan, anakronisztikus dokumentum lett.

    A három (belföldön) személyazonosításra alkalmas irat közül a személyi az egyetlen, ami semmi plusz szolgáltatást nem nyújt, mert
    - a jogsival vezethetünk gépkocsit is bel- és külföldön
    - az útlevéllel kiutazhatunk tetsz?leges országba (természetesen az egyes helyeken szükséges vízumügyek rendezése után…)
    - a személyi viszont semmi plusz funkciót nem nyújt az útlevélhez képest, csak az útlevél funkcióinak egy er?sen lekorlátozott változatát (csak néhány ország, vízum kizárva, stb.) jelenti…

    Nekem 2012-ben le fog járni a személyim, és utána búcsút is intek neki végleg. Semmi szükségem egy olyan iratra, amiért négy számjegy? összeget gombolnak le rólam minden megújításkor, miközben az égvilágon semmi haszna nincs; semmi egyébre nem használható, mint a – plusz szolgáltatásai miatt amúgy is birtokomban lév? – két másik azonosító okmány…

  • Iván52

    Kedves Érdeklődök!
    Nem tudom, most hogy történik, de Koppenhágába 3 éve hosszas vita után engedték be az akkor 80 éves anyámat az ún. Népköztársasági /ld. a melléklet 1. képe/ igazolvánnyal. Kiderült, az érvényességet kereste a határőr, abban pedig csak magyarul szerepelt az “érvényes” szó. Végül mi nyertünk, de ezt az igazolványt nem ismerték. A külügyminisztérium is tőlem tudta meg, hogy ezzel gond volt, úgy tudom tájékoztatták az illetékeseket. Üdvözlettel.

  • D. Klára

    Segítséget kérnék!
    Régi típusú személyim van. Az a lapozós, de abból is a “fiatalabbik” fajta. Romániába készülünk. Kellhet útlevél, vagy átengednek a határon? Gyors segíségüket előre is köszönöm. Klári74

  • Orsi

    Kedves Imre!

    Megérkeztünk Romániából. A határon minden gond nélkül átengedték az 5 éves kislányomat személyi igazolvánnyal. Semmi probléma nem volt. Nem nézték, ki hány éves, mivel utazik, csupán az iratok érvényességét ellenőrizték, bekukkantottak a kocsiba létszámellenőrzés végett, majd egy kedves mosollyal átengedtek bennünket. Átengedik a 14 év alatti gyerekeket is személyi igazolvánnyal!

    Kedves D.Klára! A régi típusú, újabbik fajta lapozgatós személyi igazolványt nem szeretik a határellenőrök. Ha még van időd, csináltass új, kártya alapú személyit,nekünk 6 nap alatt elkészült, vagy ha van, vidd magaddal az útleveledet, ez a biztosabb.

    Üdvözlettel: Orsi

  • Nikolett

    Helló!
    Csak az a kérdésem lenne, hogyha nagynénémmel Bécsbe akarunk kiutazni aug. 20.-án és nekem nincs útlevelem, de van új személyim akkor át kell engedniük a határon annak ellenére, hogy még kiskorú vagyok, ugye? Vagy esetleg vigyek magammal még valami azonosítót, mondjuk diákigazolványt,jogosítványt vagy valami mást?

  • D. Klára

    Köszönöm a válaszokat. Ha visszaértem tájékoztatok mindenkit a határon történtekről.

  • K. Zsuzsa

    Kedves Imre! Kedves Mindenki!

    SOS kérdésem lenne….
    Szerdán utazunk Ausztriába, útlevelem lejárt, és régi típusú puhafedeles barna személyim van (1999-ben lett kiállítva)…
    Osztrákok elfogadják-e? (Tavaly senki nem állított meg bennünket az osztrák határon) És innen következik a másik problémám…
    Ausztrián keresztül Szlovénián át utaznánk be Horvátországba, én ugyebár ezzel a régi személyimmel… A szlovén-horvát határon elfogadják-e a barna személyim, vagy csak a magyar-horvát határon lehet vele beutazni? Mert akkor visszajövünk Magyarországra és Letenyénél hagyjuk el az országot, ugyanis azt olvastam, hogy a magyar horvát határon elfogadják….de mi a helyzet az osztrák-szlovén, valamint szlovén-horvát határon?

    Köszönöm: Zsuzsa

  • Andrea

    Sziasztok
    Sos kérdésem lenne
    sept 3án utaznék romániába , útlevelem lejárt.
    át engednek a régi típusú személyivel?(barna fedeles, vagy bordó….nem a kártyás)
    Ha valaki tudná lécci szóljon. előre is köszi

    K.Zsuzsa
    most jöttem meg horvátzoktól, és átengedtek a régi személyimmel.érdemes letenyénél átkellned, mert máshol nem elég a régi személyid, nem érdemes reszkírozni

    • K. Zsuzsa

      Andrea!
      Köszi! Közben felhívtam a Horvát köztársaság Magyarországi Nagykövetségét, és ott azt mondták, hogy érvényes személyivel bármelyik határon beengednek (tehát nemcsak magyar-horvát, hanem szlovén-horváton is) és nem csak elvileg de gyakorlatilag is….
      Kedves Imre mi szól ehhez?

      Nem akarunk visszajönni Letenyéhez, mert az már kerülő lenne (vagyis csak akkor jönnénk vissza ha nagyon muszáj)

    • Kedves Andrea!

      Át fogják engedni a Román határon a régi típusú személyi igazolvánnyal. Az alábbi linken érheti el, hogy milyen fajta igazolványokkal is lehet az Unión belül utazni:

      http://www.consilium.europa.eu/prado/HU/categories/HUN/B/resultByCountryCategory.html

      Elnézését a késői válaszért, és kérem a jövőben tegeződjünk. :)

      Köszönöm.

      Üdv.,

      Keserű Imre

  • T.Kata

    Kedves Imre!

    Az lenne a kérdésem, hogy román állampolgárnak román személyazonosító igazolvánnyal lehet-e menni Svájcba, vagy mindenképpen útlevél szükséges?

    Válaszát előre is köszönöm!

    üdv
    Kata

  • Imianyuja

    Üdvözlöm!

    Nekem az a legnagyobb bajom, hogy a férjemhez mennénk ki a 2 éves kisfiammal, de az útlevéligényléshez kellene a férjem is, ami nem megoldható.:S
    Viszont személyiigazolványhoz elvileg nem kell 2 szülő, de kérdés, hogy azzal tuti felengednének -e a repülőtére a gyerekkel? Azaz neki is elfogadnák??Ja, Írországba mennénk. Nem tudom van e- tapasztalat a Ferihegyi repülőtérről, hogy szoktak-e emiatt szólni?
    Köszönöm.

  • Péter

    Kedves Imre!

    Érdeklődöm, hogy 1995-ben kiállított 2010-ig érvényes személyivel beengednek-e Romániába (meg vissza), ha a fólia alatti adatok (név, stb.) elmosódottakká, szinte olvashatatlanokká váltak.
    Sajnos kicseréltetni, útlevelet készíttetni csak 4-5 napom lenne.
    Előre is köszönöm a válaszát.

    • Üdv. Péter!

      Ha tényleg ilyen nagyok a gondok, hogy olvashatatlanok az adatok, akkor valószínűleg gond lehet a határnál, ha megállítják. Ha nem lennének olvashatatlanok az adatok, akkor minden további nélkül kiutazhat, és vissza. De így valószínűsíthetően gond lesz.

      Üdv.

  • Sziasztok. Bosznia Hercegovina határon utlevél vagy személyi szükséges?köszönöm

    • Hello Laca!

      Schengeni tagságunk kezdetétől, 2007. december 21.-től magyar állampolgárok mindegyik típusú érvényben lévő magyar személyi igazolvánnyal beutazhatnak Bosznia-Hercegovinába. Azon kiskorú magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, továbbra is csak érvényes útlevéllel utazhatnak Bosznia-Hercegovina területére.

      Üdv.,

      Keserű Imre

  • Köszönöm a választ ,csak nem volt feltüntetve az országok között Bosznia-Herc. szem.igazolvannyal beutazhato..Tavaly Dubrovnyikba mentünk autoval Horvatországban,a Boszniai Határnál csak motoros rendör cirkalt,nem volt ellenörzés.Szeptemberbem ezen országon keresztül,Sarajevo,Mostar érintésével Dubrovnyik lenne az uticélunk.

  • Melinda

    Kedves Imre!
    3 kisgyerekemmel szeretnék Horvátországba utazni – mindhárman 12 év alattiak.
    Nincs útlevelük, de júliusban csináltattam nekik személyi igazolványt.
    (3 gyereknek az útlevél drága lett volna, viszont az első SZIG. ingyenes)
    Kérdésem:
    Biztosan átengedik őket is személyi igazolvánnyal?
    Nem szeretném, ha onnan kellene visszafordulnunk, mert kb 200 km-re lakunk a határtól.
    Előre is köszi a választ.
    Melinda

  • Veronika

    @Orsi:
    Kedves Orsi! Kisunokám 7 éves, német és román állampolgár, Magyarországon született és itt is van az állandó lakhelye. Romániába csak útlevéllel tud utazni, ha én viszem, akkor a Német útlevelet mutatom, a Román útlevél mellé szülői meghatalmazást kérnek, hogy velem utazhasson. Érdekes, hogy a Német útlevéllel simán átengednek. Üdv. Vderonika

  • Veronika

    @Laci:
    Elnézést, nem találtam hol tudnék új kérdést intézni.
    Tudja valaki, hogy Jugoszláviában Román állampolgárnak kell útlevél? vagy, elég a személyi is. Köszi a választ.

  • Posztobányi László

    Jó napot kívánok!
    A horvát-szlovén határon is elfogadják a magyar személyi igazolványt?

  • Romász Barbara

    Sziasztok!
    Holnap utazom Rómába repülővel!Elég scak szemályit vinnem??Útlevél nem szükséges??

  • Zoli

    Jó napot!

    Londonba repülnék, nincs időm már útlevelet csináltatni. Régi típusú személyim van. Az a kérdésem, hogy ez jelenthet-e akadályt? Van-e valakinek ilyen tapasztalata?

    Előre is köszönöm!

    Zoli

  • @Zoli: Semmi probléma nem lesz.

  • Istvánfi Károly

    Kedves,Keserű Imre!

    Szeretném megkérdezni az alábbiakat.
    Van egy 7 éves unokám és egy 11 éves keresztlányom.
    A feleségemmel vinnénk Őket Romániába, Szlovéniába, Horvátországba valamint Olaszországba.
    Azt már tudom Öntöl, hogy elég a személyigazolvány a gyerekeknek is, de kérnek-e valamilyen más okiratot valamelyik országban, mivel nem a saját gyermekeinkkel utazunk?

    Szíves válaszát köszönöm, Istvánfi Károly

  • @Istvánfi Károly: Tisztelt Uram! Véleményem szerint nem fognak kérni Önöktől papírt a gyerekekkel kapcsolatban. De szerintem a szülők írjanak egy nyilatkozatot, hogy a gyerekeknek engedélyezik a nagyszülőkkel az utazast. Így a biztos véleményem szerint.

    Üdvözlettel,

    Keserű Imre

  • Istvánfi Károly

    @Keserű Imre:

    Tisztelt Keserű Úr!

    Köszönöm szíves válaszát.

    Üdvözlettel, Istvánfi Károly

  • heli

    Svájcba tuti lehet személyigazolvánnyal utazni???

  • Szeretnék éedeklődni ,hogy a 12-éves gyermekem Franciaországba, utazhat ,e- személyigazolvánnyal? Vagy kötelező még neki útlevelet váltani?

  • Simon Zsuzsi

    Szeretném megkérdezni,hogy Görögországba utazunk most júniusban Röszkénél lépjük a határt,velünk utazik a keresztfiam 9 éves,útlevélen kívül kell-e valamilyen okmány neki mivel szülei nélkül jön?Köszönöm a válaszát.

  • fred

    Hello.

    Én román állampolgar vagyok, de már 10 éve magyarorszagon lakom.
    Hollandiába szeretnék kimenne, és az lenne a kérdésem ,hogy román állampolgár magyar személyivel kijuthat-e, vagy esetleg kell útlevél?

  • Bali

    Tisztelt Keserű Úr!

    Ha Bosznia Hercegovinán keresztül szeretnénk utazni Horvátországba és a páromnak nincs érvényes útlevele, csak új típusú személyi igazolványa, nekem viszont van érvényes útlevelem és régi típusú személyi igazolványom, akkor megpróbáljuk a határátkelést?
    Előre is köszönöm a válaszát!

  • krisz79

    Tisztelt Keserü ur azt szeretném kérdezni hogy ha lejárt a szeméim igényeltem egy ujjat papirt adtak rola de még nem érkezett meg az uj addig kiutazhatok e 1 napra ausztriába?

    • @krisz79: Tisztelt Uram!

      A kapott A/4-es alakú papírral nem utazhat ki, meg kellene várnia az új személyi igazolványt, vagy egy érvényes útlevéllel kellene nekivágni az útnak.

      Üdvözlettel,

      Keserű Imre

  • Katalin

    Tisztelt Keserű Imre!

    Európai körútra készülünk kocsival.
    Kérdésem,hogy mik a tapasztalatok, Angliába is gond nélkül beengednek személyivel? A Csalagúton mennénk.
    Az egész család, beleértve a gyerekeket is csak kártya alakú személyivel rendelkezik.
    Nem szívesen költenék útlevélre, ha nem fontos.
    Előre is köszönöm válaszát!
    Kati

  • Pálmainé

    Tisztelt Keserű Úr!
    10 nap múlva megyek kiskorú lányommal (új személyije van) Olaszországba. Nekem bordó 1997-ben kiállított személyim van. Az Autóklubbnál mai napon azt mondták, hogy az az olaszok nem fogadják el. Mindenhol azt olvasom, hogy igenis elfogadják. Mi a tapasztalat? Érvényes útlevelem nincs.
    Válaszát köszönöm
    Üdv. Pálmainé

    • Tisztelt Hölgyem! Természetesen el kell fogadniuk az olaszoknak a régi típusú személyi igazolványt, és igen, tanácsos a zöld kártya kiváltása.

      Jó utat.

      Üdv.

  • Pálmainé

    Még egy fontos kérdés, lemaradt: Bt kocsijával megyek, az ügyvezető írásos engedélyével, amit az Autóklubban állítanak ki. ezen kívül Nemzetközi zöldkártya szükséges még a gk-hoz. Más egyéb?
    Köszönöm:)

  • Pálmainé

    Köszönöm gyors válaszát!
    Üdvözlettel: Pálmainé

  • T. István

    Kedves Imre!

    A hozzászólások alapján akkor 100%, hogy Horvátországba ki lehet utazni 14 év alatti gyerekeknek kiállított személyi igazolvánnyal is? Ez ugyanis jóval olcsóbb, mint az útlevél…

  • Ági

    Én azt szeretném megkérdezni, hogy Romániába biztosan ki lehete-e menni személyivel? És nem fognak engem piszkálni a határon, hogy 16 vagyok és nincs útlevelem? Elnézést, de nagyon izgulok, mert szombaton megyünk a sulival és nem szeretném, hogy bármi gond legyen. Előre is köszönöm.

  • Mariann

    Szeretném megtudni,ki lehet -e utaztatni 13éves gyereket Ausztriába,úgy hogy nincs személyigazolványa, csak diákigazolványa,és lakcímbejelentője…Fontos lenne megtudnom..
    Köszönöm

  • Edit

    Tisztelt Keserű Imre!
    Szeretném megérdeklődni, hogy
    a horvát-szlovén határon is elfogadják a magyar személyi igazolványt?
    Válaszát előre is köszönöm!

  • Melinda

    Tisztelt Keserű Imre!
    Szeretném megérdeklődni, hogy román állampolgár (de van magyar állandó tartózkodási engedély) magyarországi utazási irodán keresztül román személyivel (az útlevél lejárt) utazhat-e Görögországba? Átengedik-e a “határokon”?
    Válaszát előre is köszönöm!

  • Ancsa

    Tisztelt Keserű Imre!

    Szeretném megkérdezni, hogy Korzikára (Ausztrián, Olaszországon át majd onnan komp) elegendő-e a kártyás személyi igazolvány?
    Válaszát köszönöm!

  • Melinda

    Tényleg köszönöm a válaszát!!!

  • Melinda

    Nem szégyen még diplomával sem, ha valamit nem tud egy jogász. Csak be kell látni :-)
    A jogász szakon tanítanak történelmet, igaz??

  • Borza Gáborné

    Unokám 5 éves lesz,most kapott útlevelet.Szlovákiába szeretnénk vinni ,mint nagyszülők.
    Kell valami nyilatkozat a szülőktől az esetleges kellemetlenségek elkerülése végett?
    Köszönöm .

  • Bazsi

    Kedves Imre!

    Barátnőm román állampolgár, jelenleg csak román személyi igazolványa van, magyar nincs. Horvátországba szeretnénk utazni, kérdésem, hogy elegendő-e a határon a román személyi?

    Válaszát előre is köszönöm.

  • Beyreissné

    Annyit szeretnék tudni 9 éves fiam utazhat e személyi igazolvánnyal horvátországba

  • piri

    Kedves Imre
    Ferihegyről utazunk a párommal Londonba,csak személyink van és román állampolgárok vagyunk.Nagyon szeretném biztosan tudni,hogy átengednek-e csak személyivel?
    Köszönön.

  • Fülöp Erika

    Tisztelt Keserű Imre úr !

    Nem kifejezetten a témával kapcsolatos , de hátha tud segíteni.
    Rokonom német állampolgár (valaha magyar volt) ennek kapcsán Magyarországról is kap nyugdíjat. Ha hazajön kaphat e nyugdíjas BKV bérletet.
    Sajnos több helyen informálódtam, de egyértelmű választ sehol nem
    kaptam. Egyébként tájékoztatásul a Nyugdíjfolyósítótól kapott utazási kedvezményre jogosító ” szelvényt” amit MÁV-nál Volánbusznál felhasználhat.
    Válaszát előre is megköszönöm.

    Tisztelettel:

    F. Erika

  • Fehér Péter

    Tisztelt Keserű Imre!

    Augusztus végén utazunk Rómába repülővel. Rómában megnéznénk a
    Vatikánt is. A kérdés csináltassak-e útlevelet vagy elegendő az
    érvényes kártyás személyim is?

    Köszönettel:

    Péter

    • @Fehér Péter: Kedves Péter! Elegendő az érvényes személyi igazolvány, én is azzal voltam idén áprilisban Rómában.

      Üdvözlettel,

      Keserű Imre

  • Fazekas Zsolt

    Tisztelt Keserű Imre Úr!

    A hétvégén Szerbiába szeretnénk utazni és azt szeretném kérdezni, hogy kell-e útlevél, vagy elég a személyi igazolvány?

    Köszönettel: Zsolt

    • @Fazekas Zsolt: Tisztelt Zsolt! A Külügyminisztérium információi alapján az Európai Unió tagországain kívül az alábbi országokba lehetséges még személyi igazolvánnyal beutazni, illetve ezen országokon átutazni: Andorra, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Izland, Lichtenstein, Macedónia, Monaco, Montenegró, Norvégia, Svájc, Szerbia.

      http://www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_utazas&id=149

      Üdvözlettel,

      Keserű Imre

  • Helga

    Kedves Imre!
    Sürgős tanács kellene!Holnap mentünk volna Szerbiába,de a gyerek útlevele lejárt!!Most vadászok a legjobb lehetőségre.Vagy Pesten hétfőn helyben csinálnak útlevelet,amire nincs sok esély,vagy személyit csináltatnék hétfőn.De azt a helyi okm.ir-ban csinálják?Vagy Pestről jön?De ha adnak hétfőn ideiglenes szem.ig-t,azzal átjöhet Szerbiába??Ez a nagy kérdés.
    Kösz9nettel:Helga

  • Timea

    Kedves Imre!

    Végigolvastam a hozzászólásokat, de biztosra szeretnék menni. Lejárt az útlevelem és nekem még a régi típusú személyim van. Biztos, hogy ezzel utazhatok minden országba, amik a listán szerepelnek? Leginkább Anglia és Olaszország érdekelne, az előbbi repülővel, Olaszország viszont busszal, ami több határátlépést jelent. Én azt hallottam, hogy csak az új, kártyás személyivel lehet utazni, a régit nem szeretik.

  • Timea

    Köszönöm a gyors választ.

  • Adam Zakharides

    Kedves Imre!

    Több mint egy éve élek Írországban. A minap történt velem egy furcsa eset és szeretném a véleményedet kérni. Vásárolni szerettem volna egy helyi műszaki áruházban, ahol van egy igen kedvező fizetési akció, melynek igénybevételéhez közüzemi számla és “passport” vagy vezetői engedély szükséges. Én úgy gondoltam a magyar személyi igazolvány megfelel a “passport” fogalmának az unión belül. Azonban hosszas tanácskozás után elküldtek azzal a indokkal, hogy csak útlevél vagy vezetői engedéllyel vehetem igénybe a szolgáltatást. Javítson ki ha tévedek de én azt hittem személyivel mint eu állampolgár ugyanúgy igazolhatom magam mint egy vezetői engedéllyel vagy útlevéllel.
    köszönettel Adam

  • mpeter

    Csütörtökön mennék Csehországba, de most vettem észre, hogy lejárt az útlevelem. Ugye, mehetek kártya alapú személyivel?

  • ErikAViking

    Kedves Keserű Imre!

    Érdeklődni szeretnék, hogy Szerbiába kell-e útlevél, vagy elég a személyi igazolvány?

    Köszönöm válaszát előre is!

  • Kedves Imre,
    Segítségét kérném a következővel kapcsolatban:
    Párom román állampolgár, viszont magyar személyi igazolványa van, érvényes román irata nincs.Kérdésem az lenne, hogy EU országain belül elfogadják-e a magyar szem. igazolványát? Vagy kell érvényes román irat is?

    Válaszát köszönöm előre is!
    NY. A.

  • Kedves Imre,
    nagyon köszönöm a gyors és segítőkész válaszát, örülök, hogy végre valaki tudott választ adni ezzel kapcsolatban. Ugyanis Romániából elég nehezen tudtunk visszajönni 2009-ben… és tervezünk Olaszországba utazni. Egyébként új tipusú igazolványa van a kártya alapú, világos zöld színben és megtaláltam a linken amit megadott.
    Üdv
    Andi

  • Zsuzsa

    Kedves Imre,
    ferjemmel mindketten roman allampolgarok vagyunk,Nemetorszagban elünk,a lanyunk pedig kizarolag nemet allampolgar.
    Szeretnek hazalatogatni Romaniaba a lanyommal,a ferjem nem jöhet velünk. Szükseges a ferjemtöl valamilyen közjegyzö altal hitelesitett irat,hogy utazhatok a gyerekkel egyedül? Vonatkoznak ezek a roman törvenyek,mi szerint a gyermek ket szülövel utazhat,vagy a masik szülö beleegyezese szüksege,nemet allampolgarsagu gyerekre is?
    Elöre is köszönöm!

    • Keserű Imre

      Kedves Zsuzsa!

      Nem szükséges, de ajánlott. Olyan nyelveken, amely országokon keresztül utaznak. Jelen esetben német, magyar, román.

  • [...] itt a szabadságolás ideje, és sok család útra kell, így szerintem érdemes feleleveníteni a kettő évvel ezelőtt írtakat, hogy mely országokba lehet személyi igazolvánnyal utazni, útlevél nélkül. Akkor azt írtam, [...]

  • Batucsikné

    Kedves Imre!

    Jővő héten utazunk Angliába.
    Apa,anya,és 9 éves fiunk,repülővel.
    Megcsináltattuk az új személyiket mind a hárman.
    Azt mondták az okmányirodában hogy nem kell útlevél a gyereknek sem meg semmi más papír.Tényleg így van ez?

    Köszönettel!

  • Klára

    Tisztelt Keserű Imre!

    Nem rég az egyik banknál jártam utasbiztosítást kötni, de a hölgy ahogy meglátta a személyimet, azt mondta, hogy ezzel az igazolvánnyal nem tudok utazni Olaszországba (csak kártyás személyivel ill. útlevéllel tehetem ezt meg), így azt ajánlotta készítsek útlevelet, vagy új személyit. Mondanom sem kell, kicsit megijedtem, mivel az idő szűkös. Viszont az itteni hozzászólásoknál/válaszoknál azt olvastam, hogy semmi gond nincs az én “ódivatú” igazolványommal. Megerősítését szeretném kérni abban, hogy repülővel, Olaszországba, a régi személyi igazolványommal (barna színű, puhaborítású) ugye el tudok jutni?
    Még egy olyan kérdésem lenne, ha nagyon nagyon halványan látszódik a személyim lejártának érvényessége, az gondot okozhat e az utazásnál?
    Válaszát előre is köszönöm!

  • Klára

    Köszönöm a gyors, és megnyugtató válaszát! :)

  • Kiss Zoltán

    Kedves Imre,
    7 hónapos gyermekünkkel utazunk szeptemberben Korfura repülővel.Kérdésem,hogy milyen azonosító okmányra van szükség a kiutazáshoz?
    Köszönöm segítségét!

  • Kiss Zoltán

    Válaszát hálásan köszönöm!
    Minden jót!

  • Burja Orsolya

    Decemberben utazunk Svájcba, mivel Románia még nem tartozik a schengeni államokhoz, azt szeretném kérdezni, hogy a román állampolgároknak még mindig kötelező-e az útlevél? köszönöm szépen!!!

  • Mészáros Péter

    Kérdezném, hogy van -e időkorlát az EU belül, hogy az utazástól számítva mennyi ideig kell érvényesnek lennie a személyinek.

  • Csordás Teréz

    Nyáron szeretnék unokáimmal Görögországba utazni Szerbián és Macedonián keresztül. Szeretném megtudni,hogy érvényes személyi igazolványt elfogadnak-e, mert nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni az említett határátkelőkön.

    Előre is köszönöm válaszát!

    • eM Csaba

      Kedves Oldal szerkesztője / Imre.

      Engem is Teréz kérdése érdekelne, csak én és a párom repülővel utaznánk most júniusban Görögországba, közvetlen: Bp. – Athén, és majd vissza – Bp. útvonalon. Akkor ide teljesen megfelelő az Én és párom régi (puha fedelű) személyi igazolványa? Max. annyi kell, hogy legyen legalább még 3-4 hónap érvényességi ideje? Mielőbbi válaszát várom, akár mailben is, vagy bárkiét, aki hozzá tud szólni ehhez!

      Köszönettel: Csaba

  • Imre

    Azt szeretnem kerdezni Hogy londonbol hollandiaba lehet e szemelyigazolvannyal utazni(busszal)???? Koszonom a valaszt elore is;)

  • Harmathné V. Erika

    Tisztelt Keserű Imre!

    Horvátországba utazna 5 éves lányom a nagyszülőkkel.
    Van személyi igazolványa, szeretném megkérdezni kell-e valamilyen nyilatkozat a szülőktől és ezt közjegyzőhöz kell-e vinni?
    Válaszát előre is köszönöm.
    Üdvözlettel: Harmathné V. Erika

  • Noémi

    Érdeklődni szeretnék, hogy a nyáron utazunk Bulgáriába és onnan szeretnénk fakultatív program keretében átmenni Törökországba, Isztambulba, tehát a kérdésem az lenne, hogy személyi igazolvánnyal lehetséges lenne ez?

    Segítségét előre is köszönöm.

  • Róbert

    Érdeklődni szeretnék, hogy a nyáron utazunk Rómániába mint 1család,de vinnénk magunkkal egy ismerösünk fiát aki 15éves.Kérdés kivihetnénk-e magunkkal érvényes személyi igazolványávál,vagy kell hozzá valami más is pl. szülö nyilatkozat vagy valami más papir vagy meghatalmazás??
    Segítségét előre is köszönöm.

  • Mészárosné Kiss Mária

    Kedves Imre!

    2 hét múlva mennénk Montenegróba, Szerbián át szeretném kérdezni, hogy az ideiglenes barna színű plasztik személyigazolvánnyel ki lehet-e menni?

    Köszönettel.
    Mészárosnés

  • Rózsa

    Tisztelt Keserű Imre! Érdeklődni szeretnék, hogy román állampolgár magyar személyi igazolvánnyal utazhat-e Szabadkára?

  • Moncsi

    Érdeklődni szeretnék, hogy Görögországba mennénk, Szerbián, és Makedóniánk keresztül. Útlevelünk nincs, ha jól olvastam személyi igazolvánnyal akkor lehet menni? Szimplán megerősítést szeretnék.
    Köszönöm válaszát.

  • Egy biztos, Hollandiában nem fogadják el a papír alapú személyit, bármit is mondjanak a magyar jogszabályok!

Szólj hozzá