800.000 forintos bírságot is kaphatnak a külföldi rendszámmal visszaélők

800.000 forintos bírságot is kaphatnak a külföldi rendszámmal visszaélők

2011-08-05 07:11 10 hozzászólás Írta: Keserű Imre

Múlt héten foglalkoztam azzal, hogy mikortól lépnek hatályba a külföldi rendszámokkal történő autózással kapcsolatos szabályok, valamint azzal is, hogy ki használhat jogszerűen járművén külföldi hatósági jelzést. Azonban arról nem írtam, hogy a szeptember 1-jén hatályba lépő szabályokat megszegők milyen szankcióval számolhatnak.

Mert ha valamilyen szabályt megszegünk, akkor annak általában van valami szankciója. Jelen esetben is van, és nem is kicsi: a közúi közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó közigazgatási bírságról szóló kormányrendelet szerint három csoportba sorolták azokat, akiknek bírságot kell fizetniük a szabályok megszegése esetén:

  • 2000 ccm vagy az alatti személygépkocsi esetén 400.000 forint
  • 2000 ccm feletti személygépkocsi esetében 800.000 forint
  • egyéb jármű esetében 200.000 forint

összegű közigazgatási bírságot kell megfizetni. Azonban ezen összegek nem magánszemélyekre vonatkozik, hanem kft-kre, stb. Amennyiben magánszemély sérti meg a szabályokat, akkor a felsorolt összegek felét kell megfizetni.

Ezzel azonban még nincs vége a szankcióknak

Ugyanis ha valaki a külföldi rendszámokkal kapcsolatos szabályokat megszegi, azzal is számolni kell, hogy a forgalmi engedélyt, valamint a rendszámot a helyszínen elveszik, és azt 8 napon belül megküldik az illetékes magyar hatóságnak. A forgalmi engedélyt, valamint a rendszámot a hatóság határozattal bevonja, és tájékoztatja az üzembentartót, hogy amennyiben a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül nem kezdeményezi a jármű belföldi forgalomba helyezését, akkor a bevont hatósági jelzést és engedélyt a külföldi hatóságnak küldi meg. Amennyiben a jogerőre emelkedés előtt kezdeményezi a belföldi forgalomba vételt, úgy az eljárást meg kell szüntetni.

Amennyiben valaki a jogerősen kiszabott közigazgatási bírságot nem fizeti meg, úgy a jármű forgalomból történő kivonását hivatalból rendeli el a közlekedési igazgatási hatóság, és ezzel együtt a forgalmi engedély és a rendszám is bevonásra kerül.

Mint említettem, a szabályok szeptember 1-jén lépnek hatályba!

10 hozzászólás

  • laszlo bosz

    nagyon elkellene gondolkozni a magyar vezerkarnak,hogy miert jutottunk idaig!!!!!!!!!!!!!Az a mondas pedig nagyon igaz!Fejetol budosodik a hal….,tisztelt vezerkar!

  • Laci

    ÉS mi van ha az adott személy külföldről bérli az autót?

  • Feribá

    Ha figyelmesen elolvasuk rájövünk, hogy ez egy nesze semmi, fogd meg jól jogszabály, aki akar, könnyedén ki tud bújni a szankciók alól.

    Persze EU tagként nem is lehetne igazán hatékonyan küzdeni a rendszámbiznisz ellen( csak adókönnyítéssel) , sőt lehet, hogy még ennek az EU konform mivoltát is megkérdőjelezi majd Brüsszel.

    Ijesztgetésnek persze lehet, hogy jó, néhány kisember talán meg is ijed és átrendszámozza a privát autóját.
    A nagyértékű cégautók esetében viszont nem lesz változás, már csak azért sem , mert ott nem csak a regadó a kérdés , de az ÁFA is, ami együtt sokmilliós tétel lehet.

  • Norbika

    Nekem van szlovák rendszámos autóm. 30 napos kölcsönadásikat írtunk minden hónapra, anyósommal, mert ő a tulajdonos. ez elég?

  • Norbika

    Az az igazság, hogy Szlovákiában nincs üzembentartó. Csak tulajdonos. Ergó ő van beírva a forgalmiba, műszakiba mindenhová, tehát az autó az övé. Írtunk kölcsönadásit 2 tanúval, amivel nekem használat céljára adta, az unoka miatt, hogy segíteni tudjon nekünk. (és nem luxus terepjáró, hanem egy használt 10 éves autó :D )

  • Norbika

    Há ja csak 30 napnál ugye többet használom, mert itt élek. Csak a kölcsönadásik 30 naposak.

  • Egyálszlovák

    Én SK rendszámal járok (2 auto) egy munkás meg egy privát (igen, nagyteljesítményű sport kocsi), és nem nagyon tudnak meggyőzni hogy váltsak.

    Tulajdonosoknak:
    —————
    Egyebkent a megoldás az a Certificate of financial residency nevezetű papir amit a SK apeh állit ki. (ingyen), ha ezt bemutatod akkor el kell hogy engedjenek mert aláírtunk (OECD) szerződést hogy a tagországok elfogadják egymástól ezt a papirt mint adó illetékességi igazolást. (nemzetközi szerződést ugye még rogántóni az ötkerből sem tud felülirni)
    Azaz az ottani apeh állitja hogy te az ő “jobbágyuk” vagy nem a magyaré. Igy adó fizetési kötelezettség, ami miatt akarnak itt piszkálni eleve fel sem merül. Ez is persze akkor kell ha te vagy a tulaj.

    Vezetőknek:
    ———-
    Ha te csak vezeted és nem te vagy a tulaj(anyós nem jó mert ő magyar és még basztathatják) akkor 1 évre előre megírod a 30 napos papírokat ami a kesztyűtartóba lesz és ha megállít akkor mindig az aktuális hónapot veszed elő.

    Csak ízelítőnek, voltam az SK apehba, még ugy is hogy állítólag nem szeretik a magyarokat 25 perc volt az ügyintézés, és mindenki teljesen korrekt és udvarias volt. nagy üzlet nekik, egyész komarno ebből él.

    Amugy kíváncsi vagyok hogy mi lesz amikor a körzeti megbízott, rendőr megállit és mondom neki hogy “dobregyeny”, v “dobrevecser”. Mit fog csinálni ? El kezdi figurázni a nyelvet? vagy átvált angolra ??? Esetleg magyarul mutogat valamit ?

    Én biztos hogy már alig “beszélni magyar”, igy 3 év után miután a gyurcsány(i), felszólított hogy “akinek nem tetszik, lehet menni szlovákiába”.

    Bájerzsolt pedig nem jár már SK val, mert a fideszesek most diplomata rendszámot osztogatnak egymásnak. az még jobb mert a rendőr még meg sem állíthat.

    Amugy meg nem álszlovák vagyok hanem igazi mert mindenki annak vallja magát aminek akarja, és én igazi szlovák vagyok akinek 1918 ig közös története van a magyarokéval. Az 1918 utániból meg kösz nem kérek(horty, rákosi, kádár, elmulthúszév).

    Szoval ha szellemi foglalkozású vagy, és már nem tudod vagy nem akarod követni itt a dolgokat, akkor menj (ne bécsbe kávéházat nyitni), sk ba, csinálj v jelentkezz be egy cégbe, és fizess 19% ot amibe minden benne van.

    Egyféligmagyarálszlovák

    • Norbika

      Csak annyit fűznék hozzá, hogy anyósom nem magyar, hanem szlovák állampolgár, csak mint2 nyelvet beszéli. Ott lakik, ott dolgozik stb, családja is ott él minden oda köti.. Ergó akkor nekem jó a 30 napos kölcsönadásik? Én is ezt csináltam megírtuk előre 6 hónapra, aztán majd a többit. Mert ugye a törvény azt mondja ki, hogy “30 napnál nem használható külföldi rendszámú autó M.o. területén.” Amit viszont nem értek: most engem igazoltatnak 30-szor 30 különböző napon, azt nyilvántartásba veszi, viszont ezzel nyomon követhető a 30. nap, hogy letelt. Vagy rosszul gondolom?

  • Balázs/Stuttgart

    A családdal Németországban lakunk, a nagyszülők természetesen otthon, Magyarországon. Ha a Nagypapa bejelentkezik hozzánk és évente kb. 1-2 hónapot (persze megszakítva) nálunk tölt, ez már minősül(het) “életvitelszerű” külföldön élésnek ? A lakcímbejentésről szóló igazolást mindíg magánál tarthatja, még német telefonja is van. Van azonban magyarországi bejlentett lakcíme is, és nyugdíjasként előfordul, hogy otthon egy-egy szakértői munkát elvégez. Járhat így német rendszámmal ?

Szólj hozzá


Visszakövetések