STOP-tábla: hol is kell megállni?
Sokan teszik fel a kérdést, hogy ha az útkereszteződés “Állj! Elsőbbségadás kötelező”, azaz STOP táblával van szabályozva, akkor hol is kell megállni. Vannak tévhitek, mint például az, hogy többször meg kell állni. Úgy érzem, hogy sokan nincsenek tisztában a szabályokkal, így egy kis segítséget nyújtanék.
A STOP tábla jelentését és magyarázatát a KRESZ (1/1975 KPM-BM együttes rendelet) adja meg, amit a következőképpen tesz meg a jogalkotó:
“ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező” (11. és 12. ábra), a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél – a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt – meg kell állni, és az a) pontban említett úton érkező jármű részére elsőbbséget kell adni.
Tehát, ha az útkereszteződésben csak STOP tábla van kihelyezve, akkor az útkereszteződésbe való behaladás előtt kell megállni. Ha az útkereszteződésben STOP tábla és útburkolati jel is van, akkor az útburkolati jel előtt kell megállni.
Egy kis kiegészítést tennék a témához, vagyis az elsőbbségadáshoz.
6/1998. BJE számon született egy jogegységi határozat, ami az elsőbbségadásra kötelezett felelősségét taglalja a következőképpen:
“1. A közúti közlekedés szabályai szerint elsőbbségadásra kötelezett általában akkor is felelősséggel tartozik az elsőbbségadási szabályok megszegéséért, ha az elsőbbségre jogosult a megengedett sebességet túllépte. Kizárhatja a felelősségét, ha az elsőbbségadási kötelezettsége szempontjából jelentős körülményeket az elsőbbségre jogosult szabályszegése következtében nem észlelhette, vagy ha e körülményekre nézve az elsőbbségre jogosult megtévesztette.
2. Az elsőbbségre jogosult, aki a megengedett sebességet túllépte, az elsőbbségadási kötelezettség megszegésével összefüggő közúti balesetért ugyancsak felelősséggel tartozhat, kivéve, ha a baleset a jármű megengedett sebessége mellett is bekövetkezett volna.”
Az indokoló részben a Legfelsőbb Bíróság részletesen taglalja, hogy miért jutott ezen döntésre, érdemes elolvasni.


És ki az aki ezt nem tudja? Remélem az nem közlekedik. Nem egy halálos baleset következett be már ezen tábla értelemezésének nem tudása miatt – mindenki gondolkodjon el a saját felelősségén is és ne csak a gyorshajtás miatt tépje a száját.
Nekem volt stoptábla és nem én voltam a hibás!
Kifordultam,hátulról kb. 110-el belémjött egy kocsi. A söfőr ittas volt, vagyis mindenki a kocsiban, esküvrőről jöttek…mire kimásztam már a kevéssé ittas volt a vezető..
A kocsijukon egy kerék blokkolt a fékezés hatására..
Bodzaszedők voltak ladával, nem vitatkoztam, rendőrt hívtam.
Egy évre bevonták a jogsiját..
Hát eléggé érdekes a felvetés és nem pontos.Röviden-1.-stop tábla e s e t é n,a keresztezödésbe valo behajtás elött kell megállni ott ahol beláthato,2.-ha stop v o n a l van felfestve akkor a vonal elött kell megállni,majd a keresztezödésbe valo behajtásnál csak akkor kell ismételten megállni ha ezt a forgalom szükségessé teszi 3.-ha a stop tábla a v a s u t i átjáro elött van elhelyezve akkor a tábla vonalában kell a megállási kötelezettséget teljesiteni.Na ez igy kerek.
Ha egy kereszteződés minden irányban, több száz méter hosszban belátható, nincs a védett útvonalon közeledő jármű, akkor miért kellene megállni. Az elsőbbségadáshoz az is kell hogy legyen akinek elsőbbséget adhatok. Szó szerint értelmezve, a KRESZ szabály is ezt mondja ki.
Ha az általad vázolt kereszteződésben STOP tábla van, az csak a közútkezelő hibája lehet…
Itt kezdődnek a gondok, amikor felülbirálják a KRESZT. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem láttam a védett úton közlekedőt. Valószínűleg az lehet az oka a látszólag értelmetlen STOP táblának egy belátható kereszteződésben, hogy megváltoznak a közlekedési viszonyok az eddigiekhez képest. Pl. egy huszadrangú útról egy főútvonalra ráfordulva nem ugyanazokkal a sebességdimenziókkal találkozunk mint két rossz minőségű út találkozása esetén.
“akkor miért kellene megállni” válaszom CSAK.
Nem ezt mondja, de nem baj, mert kell állni, és elsőbbséget kell adni, ha jön valami. Ha nem jön, nincs minek megadni, de megállni, meg kell, még hozzá pont azért, hogy meggyőződjön erről. Ha kicsit gondolkodik is, hamar rájön, hogy ilyen kereszteződésbe nem tesznek stoptáblát.
@ml:
Valóban, így igaz, ahogy állítja, de ez csak akkor érvényes, ha egy jármvezető érkezik a stop táblához. Aki vele közel egyidőben másodiknak, annak valóban többször meg kell állnia, mert a torlódás miatti forgalmi okból történő megállás nem azonos a tábla rendelkezése miatti megállással. Akkor sem, ha csak “pár” méterre történik a tábla mögött.
?akkor miért kellene megállni?
Akkor ne állj meg.
Csak ha baj van, akkor viseld következményeit, mert a KRESZ nem ezt írja elő.
Záróvonal átlépés? Miért is ne, HA nincs ott senki körülötted.
Irányjelzés nélkül irányt váltani? Miért is ne, HA nincs ott senki körülötted.
Csak aztán amikor baj van, ne azzal védekezzen senki, hogy a KRESZ ezt engedi,hiszen “én / mindenki így közlekedik általában”, vagy mert “ez a logikus”.
Az a baj, hogy sokan úgy szegik meg a szabályokat, hogy tudatában sincsenek vele, mert vagy nem is volt sohasem világos számukra, vagy elfelejtik azt, amit tudtak, és azt gondolják, hogy az a szabály, ahogyan vezetni szoktak és szoktak látni másokat vezetni.
Nagyon jól látod, sajnos az emberek többségének fogalma sincs az általa elkövetett szabályszegésről és ez a legnagyobb veszélyforrás. Az aki tudatosan szeg szabályt sokkal körültekintőbb adott esetben, mivel tudatában van mit csinál és épp ezért többszörösen mérlegeli a helyzetet.
Az általam leírt kereszteződés a bajai Tescónál van. Két főútvonal találkozásánál van a STOP tábla elhelyezve. Balról 300 jobbról kb. 800 métert be lehet látni. Nem álltam meg, 3000-be került. A rendőrt is elbizonytalanította amit mondtam, mert nem elsőbbségadás elmulasztásáért büntetett meg, hanem szabálytalan kanyarodást írt a papírra. Azt gondolom az a probléma, hogy egyes szabályok nélkülözik a logikát, és ha már végképp nem tudjuk megmondani valaminek az okát, akkor gyerekes módon azt mondjuk hogy azért mert csak.
Akkor szerintem se állj meg legközelebb, és fizess háromezret. A rendőreinkről meg van a véleményem, még annyira sincsenek tisztában a KRESZ-szel mint az átlag ember. Azért büntetnek mert hozni kell a statisztikát és nincs pénz a kasszában. Már csak ezért sem árt tisztában lenni a KRESZ aktuális rendelkezéseivel mert sokszor pénzt takarit meg a közlekedő. Nekem már maradt nem egyszer meg pénzem azért, mert jobban tudtam a KRESZ-t mint a rendőr. Ha meg a rendőr nem tud magyarázatot adni a büntetésére az őt minősiti, de sztem a STOP tábla elég egyértelmű.
Ez egyszerű, mint egy pofon. A STOP azt jelenti, hogy: ?ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező? nem pedig, ?Állj, elsőbbségadás kötelező? Tehát: ?ÁLLJ!” Ha kell, ha nem. “Elsőbbségadás kötelező? Ha kell.
Nem tudom miért kell értetlenkedni és megmagyarázni a szabálytalanságot. Ha ötezerhatszázhuszonnyolc kilómétert látsz be jobbra és balra és előre és hátra és fel és le akkor is meg KELL állni a STOP táblánál. Így, hogy megbüntettek, már tudni fogod.
JOE tökéletesen értelmezi az ÁLLJ Elsőbbségadás kötelező KRESZ-tábla jelentését.Tehát:ÁLLJ. Meg kell állni,hogy meggyőződjek
arról, van-e keresztező forgalom.Ha igen, elsőbbséget adok és azután
továbbhaladok bármely irányba.
STOP-tábla: hol is kell megállni?…
Sokan teszik fel a kérdést, hogy ha az útkereszteződés ?Állj! Elsőbbségadás kötelező?, azaz STOP táblával van szabályozva, akkor hol is kell megállni. Vannak tévhitek, mint például az, hogy többször meg kell állni. Úgy érzem, hogy sokan nincsenek tiszt…
A településünkön egy T alakú kereszteződésnél Stop tábla van kihelyezve. A tábla a kereszteződésről kb 25 méterrel beljebb van. Az út egyik oldalán egy kocsma másikon egy lakóház, tehát a táblánál megállva nem lehet belátni a kereszteződésbe, ezért mindenki a kereszteződés előtt megállva fordul ki az útra . A táblához nincs útburkolati jel. A rendőrök mégis itt büntetik a jó népet állandóan 5000Ft-ra, mert nem a stop táblánál állnak meg.
@Attila: Ez helyileg pontosan merre van?
Bár a mostani szabály ezt írja, hogy “…ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt” tehát elvileg eszerint mégsem büntethetnék meg őket. Nekem régről az rémlik hogy a szabály mintha nem így szólt volna 13 évvel ezelőtt: útburkolati jel hiányában a tábla vonalában kell megállni, majd előrecsorogni és szükség esetén újra megállni. Ahogy én tanultam, útburkolati jel hiányában a tábla vonalában kell megállni és ha olyan a kereszteződés, amilyennek írtad, akkor ott is meg kell mégegyszer állni, ahonnan kilátsz. Az más kérdés, hogy hülye helyen van a tábla.
Nem így szólt régen sem, a tábla vonalában megállás a vasúti átjáróra vonatkozik és vonatkozott.Három lehetséges verzió van a STOP táblára: ha van vonal ott ÉS ahonnan belátni, ha nincs akkor ahonnan belátni, ha vasúti átjárónál van akkor a tábla vonalában és ahonnan belátni. Tehát csak akkor lehet elégséges egy megállás, ha a táblánál nincs vonal felfestve, a többi esetben van egy kötelező megállási hely de onnan még nem biztos hogy be is látom a keresztező forgalmat, így szükségessé válhat még egy megállás ahhoz hogy elsőbbséget is tudjak adni.
Na, ez már így sokaknak túl bonyolult :-)
Erre irtam azt, hogy már csak ezért is jó tudni a KRESZ-t, mert akkor nem tudnak mindenféle baromságokkal megbüntetni. Ha valaki egyszer is elmagyarázta volna a rend őreinek a STOP táblával kapcsolatos tudnivalókat, azt biztos hogy nem büntették volna meg. Ha más nem akkor feljelentést bevállalni, a szab.sértési előadó már okosabb és képzettebb fajta. De hát sajna azok sem voltak tisztába a dolgokkal akiket megbüntettek.
Amikor a jogosítványt megszereztük, még mi idősek esetében is, a Kresz alapvető szabályai már éltek. Tehát mi később léptünk be egy olyan társaságba, (az ország közlekedő népessége közé), amely ezen szabályok szerint közlekedik. Nekünk mint új belépőknek a jogosítvány azt jelenti tehát, hogy a társaság szabályait, minden körülmények között a tagok és körülötte lévők életbiztonsága érdekében be kell tartani. Az esetleges észrevételekről, az élet adta megváltoztatandó helyzetekről, mint a javítás lehetőségéről egyébként köteles vagyok észrevételt tenni az illetékes szerveknek, de a szabályokat azok megváltoztatásáig feltétlen be kell tartani. Tovább gondolva: a jogosítványt úgy kell tekinteni mint egy fogadalmat a közösség szabályainak betartására. Amikor tehát ezek ellen vétünk, akkor lényegében a fogadalmunkat szegjük meg. Tetszik vagy nem, ha a jogi vonatkozásait nem nézzük, akkor is, ezt morálisan így kell tekintenünk. Hiszen a közlekedésben való résztvétel, mint látjuk, nagyon sok morális viselkedést követel meg.
A blog arról szól, ha jól értem, hogy kell-e többször megállni. A KRESZ szerint kell. Nekünk ezt még annak idején úgy magyarázták, hogy megállsz a vonalnál, elgondolkozol egy picit hogy most egy veszélyes kereszteződés jön, majd lassan behajtasz a kereszteződésbe és ha kellő körültekintés után úgy látod nem jön senki akinek elsőbbséget kellene adnod behajtasz. Az más kérdés, hogy 20-30-40 év rutinnal nem fog senki állóra fékezni hanem lelassít, becsorog, megad/behajt. Sokszor a vonal tényleg olyan helyen van ahol csak elgondolkozni tudsz de látni semmit sem látsz a keresztező út forgalmából.
Egy kulturált országban, egy kulturált járművezető, nem értelmezi a közlekedési szabályokat, hanem betartja. STOP tábla, megáll ,és körülnéz, mi itt a gond. Akinek ez gondot okoz, az igazán nem nevezhető gondos vezetőnek.Gondolom nem tévedek, amikor ehhez tartom magam.
Kitárgyalhatnánk ugyan igy a lakópihenő övezet táblát is . Mert a autósok 99% nem tudja mit jelent pontosan .
http://www.jogsicentrum.hu/csevejde/0b.htm
@djtboy: Köszönöm a felvetést, hamarosan írok róla. Üdv.
én úgy tudtam, ha nincs festés akkor is minden esetben tábla vonalában kell megállni. mondjuk néha az útjelzés is olyan helyen van ahonnan nem lehet belátni a kereszteződést ergo előre kell gurulni és ha jön valami még 1x meg kell állni. amiért ennek értelmét látom az, hogy ha valaki a védett úton jön az nem ijed meg attól, aki csak a vonaltól becsurog, mint attól aki szinte már betolja az orrát a kereszteződésbe.
[...] STOP-táblás bejegyzésemnél vetette fel az egyik hozzászóló, hogy hasznos lenne kitárgyalni a [...]