A KRESZ-módosítás hatályos!!!

Véletlenül akadtam rá a Homár mostani bejegyzésére, amely szerint “Már le is járt az új KRESZ”. Nos, nagyon nincsen igaza, teljesen félrevezető a bejegyzés, így tegyük tisztába a dolgot, a következőről van szó:

A KRESZ jelenlegi új módosításait egy kormány rendelet, mégpedig a 289/2009. léptette hatályba, tehát ezen kormányrendelet illesztette be a KRESZ-be (1/1975. KPM-BM rendelet) a módosítást. Így a kormány rendelet amikor elvégezte a feladatát, tehát a KRESZ szövegébe illesztette a módosított részeket, akkor hatályon kívül is léptette magát a kihirdetés napját követő napon. Megszokott jogalkotási gyakorlat.

Tehát összegezve: Nem lépett hatályon kívül a KRESZ. Ugyanis a módosítást egy Kormány rendelet, a 289/2009., hozta hatályba, és ezen kormány rendelet lépett hatályon kívül a kihirdetést követő nappal. Tehát az említett kormány rendelet illesztette be a módosításokat. A KRESZ hatályban van a módosításokkal együtt!!!

[Frissítés: 2010.01.05. 13:00]: A Homár blog frissítette a bejegyzését:

A KRESZ módosítás hatályos!!!

19 hozzászólás

  1. [...] This post was mentioned on Twitter by jendre and Simon Benjamin, Keserű Imre. Keserű Imre said: Friss JogIQ: A KRESZ-módosítás hatályos!!! http://bit.ly/4Hvaxz [...]

  2. Secnir szerint:

    Szia
    akkor csak azt szeretném megérdeklődni, hogy az eddigi KRESZ módosítások végén miért nem szerepel ez a sor? És a többi módosító kormányrendelet végén miért nincs ott ez a “Megszokott jogalkotási gyakorlat.” ?
    Akkor lehet, hogy a többi módosítás volt érvénytelen?

    VálaszVálasz
  3. ?????? ??? ? ? ? ? ? ? ????? szerint:

    @Secnir:
    Nem, azok még mindig hatályosan módosítják az általuk hivatkozott jogszabályokat :) A kérdésed jogos…

    VálaszVálasz
  4. Lrdx szerint:

    Ez akkor is hülyeség, ha úgy van, ahogy írod, azaz a Homár által is linkelt rendelet arról szól, hogy a törvénybe be kell másolni ezeket és ezeket a bejegyzéseket / paragrafusokat / bekezdéseket / sajtpapírokat / stb., és ezen rendelet élt 1 napot.

    Tehát van most jogszabály x (A KRESZ törvény). Ez eddig is élt, él és élni fog. Van jogszabály y (A 289/2009). Ez azt mondja, hogy x-be be kell másolni abc-t. Ez érvényes 2010.01.01-n. y NEM érvényes 2010.01.02.-n. Azaz, x-be NEM kell bemásolni abc-t.

    Akárhogy csűröm-csavarom, számomra ez azt jelenti, hogy a módosítások szépek meg jók meg minden, éltek 1 napot, R.I.P. Nagyon remélem, hogy nem ezt akarták, különben mindjárt küldöm az öngyilkos merénylőket.

    VálaszVálasz
  5. Lrdx szerint:

    Énkérek elnézést, x nem törvény, hanem aszongya: “1/1975. (II. 5.) KPM?BM együttes rendelet”.

    A mondanivalómat ez mondjuk nem befolyásolja.

    VálaszVálasz
  6. Keserű Imre szerint:

    @Lrdx: Szia. Rosszul ertelmezed: A kreszt egy kormany rendeleten keresztul modosult. A kormany rendeletben van a szoveg, amit a kresz-be iktat a kormany rendelet. Miutan a kormany rendelet (289/2009.)beiktatta az uj szabalyokat, “elvegzte a feladatat”, vagyis az uj szabalyokat a kresz-be bejegyezte. Igy, hogy a modositasok benne vannak a kresz-be, felesleges a kormany rendelet, es ezert leptette magat hatalyon kivul, mert mar effektive tartalma sincs, mert a modositas tartalma mar a kreszben van.

    Ilyen a jogalkotas.

    Bocs az ekezetek hianya miatt.

    VálaszVálasz
    • Lrdx szerint:

      Nem értelmeztem én rosszul, csak annyit mondok, hogy a szöveg nem magyarul íródott, nem célja, hogy magyar emberek értsék meg, olyan “tekerjünk 3-at a megfogalmazáson, hogy még inkább ne értse meg senki” feelingű.

      Miért nem lehetett azt, hogy 289/2009, teljes szöveggel a 1/1975-ből + változtatások, és az 1/1975-öt hatályon kívül helyezi.

      Vagy ha inkrementális akar lenni a jogszabály, azt, hogy benne van ami új, és van olyan paragrafus, hogy amiről ő nem szól, arra ott van az 1/1975. Egyébként meg ha konfliktus van a kettő között, akkor az új a nyerő.

      Meg legalább 23874592 normális megfogalmazás lehetséges, ami nem tartalmaz ilyen ökörségeket, hogy csak jogi diplomával lehessen jól értelmezni, és aki szigorú matematikai logikát használna a megértéshez, az marhára nem azt kapja, amit kéne.

      Az, hogy megszokott gyakorlat, az nem érv, attól még hogy valahogy szoktak csinálni valamit, az nem feltétlen jó.

      Egy szó mint száz: Az a bajom, hogy a jogi logika nem feltétlen követi a hétköznapi logikát (lásd ezért került fel a Homárra). És ez rossz.

      VálaszVálasz
      • Keserű Imre szerint:

        @Lrdx: Ebben igazad van, hogy egy egyszerű, paraszti ésszel gondolkozó átlagember (nem pejoratíve értem), nem tudja értelmezni. Igazad van, hogy többféleképpen meg le lehetne írni, de egy jogszabályt jogi nyelven kell írni, jogi fejjel kell értelmezni, és azt kell lefordítani “magyarra”. A jogban, főleg egy jogszabály alkotásakor, precízen, jogilag kell fogalmazni.

        Pl. a Btk-nak sem azért olyan nehéz a szövegezése, mert így jól néz ki, vagy jól hangzik, hanem a jog szemszögéből kell fogalmazni, egy társadalomra veszélyes cselekményt kell jogi nyelvre lefordítani.

        Visszakanyarodva: igazad van, a jogi logika nem követi a hétköznapi logikát. Ez így van jól, persze nem minden esetben. Pl. jelen esetben sem.

        VálaszVálasz
      • Keserű Imre szerint:

        @Lrdx: Ja, és még annyit szeretnék elmondani, hogy őszintén szólva, mikor legelsőnek olvastam a módosítás szövegét (2009. november 28-án), akkor engem is megzavart egy kicsit a 30. §. De aztán értelmeztem, és már világossá vált, hogy miért is van így.

        VálaszVálasz
  7. pbes szerint:

    Máshol is van ilyen, csak ott telepítőnek/installernek hívják :)

    VálaszVálasz
  8. fraki szerint:

    Erre akkor is ki kellene találni valami konstrukciót, mert egyszerűen bután néz ki. Miért a következő napon veszti hatályát, miért nem a következő órában?

    A jogi nyelvben a “hatályát veszti” valaminek a megszűnését szokta jelenteni, de ahogy írod is, itt nem szűnik meg semmi, hanem egy egyszeri pillanatbeli aktusról van szó.

    A kresz módosítása egy rendelet formájában történik meg. A módosítás hatályban marad. Ezzel a metódussal viszont a rendelet tkp. egy szövegszerkesztési műveletről szól, ahogy írják, installer.

    És mindenképpen félreérthető.

    Szóval egyáltalán nem kellene ez a hatályát veszti kitétel.

    VálaszVálasz
  9. rudolf szerint:

    A mór megtette kötelességét.

    VálaszVálasz
  10. [...] 2010.01.05. 09:59]: A KRESZ-módosítás hatályos!!! Címke:dokumentum, kresz, kresz módosítás, módosítás Hozzászólás (RSS) [...]

  11. [...] A KRESZ-módosítás hatályos Címke:2009. évi LXII. törvény, 2010, biztosítás, biztosítási fedezet, fedezet, jogszabály változás, kgfb, kötelező biztosítás, kötelező felelősségbiztosítás Hozzászólás (RSS)  |  A bejegyzés trackback címe [...]

  12. [...] 2010. január 19. 15:01]: a KRESZ módosításnak köszönhetően a segédmotoros-kerékpár fogalma a következő: külön jogszabályban L1e [...]

Írj hozzászólást