Börtönbüntetést kapnak a kerékpártolvajok?
A jelenleg hatályos szabályozás szerint a szabálysértési értékhatár 20.000 forint. Aki ezen értékig követ el tulajdon elleni szabálysértést annak a cselekménye “csak” szabálysértésnek minősül. Az augusztusi szabálysértési törvény módosításának értelmében már könnyen elzárással sújtja a bíróság az ilyen cselekményt elkövető személyt, mint ahogy lehetett hallani ilyen jellegű lopások miatt azt, hogy valakit elzárásra ítéltek.
A Jobbik a csütörtöki napon nyújtotta be az Országgyűlésnek azon törvénymódosító javaslatát, amely a kerékpárlopást is büntető törvénykönyvi szintre emelné, tehát nem szabálysértés lenne a jövőben, hanem a bűncselekmény enyhébb alakzatának, vétségnek minősülne.
A módosító javaslatot benyújtó a lopás tényállását egészítené ki egy minősített esettel, mégpedig arra, hogy aki a lopást “nem gépi meghajtási járműre” követi el, az vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható.
A javaslat indokolásában az áll, hogy jelenleg a kis értékű lopás (20 .000-ft-ot meg nem haladó értékre elkövetett lopás) csupán szabálysértésnek minősül, így például a kerékpártolvajok esetén, még ha le is bukik a tettes , gyakorlatilag büntetlenül marad. A javaslat ezen kíván szigorítani, tekintettel arra, hogy a mai életszínvonalon, átlagjövedelmi helyzetben egyre többek számára az egyetlen közlekedési eszköz a kerékpár, mely eltulajdonítása esetén tulajdonosa akár hónapokig nem tud pótolni, illetve jelentősen megnehezíti a mindennapi életvitelt, munkába és iskolába járást. A kerékpártolvajok felderítése meglehetősen nehéz, ami tovább tetézi az enyhe büntetési tétel miatt amúgy is vonzó “pályát” a bűnözők számára. Az alacsony felderítési arány jelentette csekély visszatartó erőt csak súlyos büntetésekkel lehet javítani. A szigorítás célja a sértett anyagi helyzetéhez képest okozott kár arányainak elismerése a büntetési tételben, illetve a szankció bűnelkövetéstől történő visszatartó erejének növelése – olvasható az indokolásban.
Véleményem szerint felesleges bűncselekményi szintre emelni ezt a jellegű cselekményt, mert büntető szakban nem nagyon jellemző, hogy egy ilyen cselekmény miatt valaki jogerősen letöltendő szabadságvesztés büntetést kapna, megússza egy pénzbüntetéssel. Ezzel szemben jelenleg a szabálysértési eljárásban, aki 20.000 forint alatti értékű kerékpárra követi el a lopást, az biztos hogy kap néhány napnyi elzárást. Teszem fel a kérdést, hogy melyiknek van nagyobb visszatartó ereje? Ha a büntetőeljárásban kap egy “ejnye-bejnyét”, vagy szabálysértési eljárásban 1-2-3 hétre elzárják.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon a JogIQ Facebook-oldalához!


[...] De hogy valóban jó megoldás lenne-e, azt a JogIQ blog szerzőjének véleményéből megtudhatja. [...]
Marhaság. A kerékpártolvajok kifejezetten szervezett csoportokban, nagyértékű kerékpárokat tulajdonítanak el. Kb. olyan szervezetten működnek, mint az autótolvajok. Nem eseti buncselekmenyként kéne kezelni. Ez a törvénymodosítás talán egy folyamat kezdetét jelentheti. Amúgy ha én tettenérek egy ilyen fazont, aki a felszereltséggel együtt több százezres kerékpáromat meg akarja lovasítani, és egész véletlenül kitaposom a belét, engem jogosan ültetnek majd le? Mikor lesz már szent és serthetetlen hazánkban is a magántulajdon? Soha?
Jobbik: Börtönt a biciklitolvajoknak!…
A Jobbik csütörtökön nyújtotta be az Országgyűlésnek azon törvénymódosító javaslatát, amely a kerékpárlopást is büntető törvénykönyvi szintre emelné – olvasható a JogIQ blogon. Az alacsony felderítési arány jelentette csekély visszatartó erőt csak súly…
Mindennel ami a tulajdon védelmét erősíti egyet értek.Odáig kell elmenni,hogy a tulajdonos a tulajdonát sértő élete árán is megvédhesse tulajdonát. Meg kell jegyeznem , hogy a megélhetési lopás fogalmának bevezetése egyenlő a nép és haza árulással . A kidolgozójait sürgősen NÉPBÍRÓSÁG elé kell állítani.
Hát ennek a hírnek látványpékség illata van. Odáig már eljutott a hun társadalom, hogy a bringák túlnyomó részét lezárják (http://www.xfactornet.hu/UserFiles/bringa_lopasellenivedelemmel_360x270t0_ic.jpg), azaz minimum dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással viszik el a járgányt, ami önmagában minősítő körülmény értékhatárra tekintet nélkül (tehát az 1.000-Ft-os bringa ily módon történő ellopása is vétség). A számzárral ellátott lakat kinyitásával elkövetett lopás minősítése hamis kulccsal elkövetettként minősül (BH1986. 52., tehát még ez is bűncselekmény.
A módosítással azt érhetik el, hogy a pár ezer forintos bringák kocsma elől történő “eltolása” is vétség lesz azaz bűncselekménnyi alakzatba incorporálódik. Erre a fajta tolvajlásra klasszikus szervezett bűnözés aligha alakulna, nem úgy mint a nagyértékű, több százezer forintos bringákra. Olyan újságcikket meg még nem olvastam, hogy egyedi azonosító jel eltüntetése miatt eljártak volna bringa birtokossal szemben (nem is lennék rendőrök helyébe, piszok nehéz lehet bizonyítani, bár próbapert megérne).
Egy szóval összefoglalva az indítvány bírálatát: felesleges
[a jelenlegi rendszer: értékegybefoglalás, üzletszerűség, minősítő körülmények...stb most elérik a kívánt hatást, ezért egyetértek Keserű különvéleményével]. :-)
És ezek szeretnének “kormányra” kerülni. Én még egy roller kormányzását se bíznám rájuk. Igaz ugyan, hogy a parlamentbe se engedtem volna beülni őket, de hát még mindig sikeresen meg tudják lovagolni saját rétegük szimpátiáját. Mindjárt tesznek valami törvényjavaslatot tojáslopás ellen is – csak azon csodálkozom, hogy nem a fél kar levágására. Valójában ez illene a retorikájukhoz:D
Komoly empátia nélkül,teljes hülyeségnek,fércműnek feleslegesnek lehet látni az egész kavarást.Sajna ma kis paradicsomunkben tömegesen vannak mélyszegénységben élő becsületes,dolgozo emberek,akiknek nem telik drága kerékpárokra,és már a tömegközlekedés megspórolása is megduplázza az 1 napra jutó elkölthető pénzét…
Ááá, szóval empátia nélküli vagyok, ha nem szeretem, ha ellopják a biciklimet. És mélyszegénységben élő BECSÜLETES, DOLGOZÓ emberek azok akik a bicikliket lopkodják. Melyik agymosodát reklámozod, te Laci?
persze egyszerű értékhatár alapján büntetni, nembüntetni meg még egyszerűbb…
ha valaki az ellopott kerékpárja hiányában nem jut időben aznap a munkahelyére az meg indítson polgári pert, pár év múlva ítélet is lehet, újabb pár év múlva akár érvényesítheti is a végrehajtó a követelését(ha előtte kitartóan fizet)…
a kézlevágásnak azért pl az egyesült arab emirátusokban elég nagy visszatartó ereje van, a koldusszegény vendégmunkások nem lesznek “megélhetési bűnözők” és nincs több félkarú ember mint itt
az utolsó bekezdéshez: visszatartó ereje annak lenne ha 1-2-3 hónapra zárnák el a tolvajt, ha van 1 hónapos minimuma a büntetési tételnek akkor nem azon kell jojózni hogy szabálysértésként ül 2 napot pénzbírsággal vétségért nem