
November 22-én hirdette ki jogerős ítéletét a Debreceni Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki gombászás közben egy bérelt erdőbe keveredett (a bérlő kifejezetten a gomba termesztése miatt bérelte az erdőt), és ott folytatta a gomba gyűjtögetését. Azonban a keresgélés közben az erdő gazdájának a fia rajtakapta a gombászókat, aki felszólította a gombászót és a vele lévő két asszonyt is, hogy ahol éppen tartózkodnak, az magánterület, és szíveskedjenek elhagyni a helyszínt. Azonban a három gombászó a füle botját sem mozdította, így a bérelt erdő gazdájának a fia édesapjához sietett, majd később a terület bérlője tért vissza, aki szintén felszólította a gombászókat, hogy hagyják el a területet.
A gombászó férfi dühbe gurult, majd elővette a zsebében lévő gáz- és riasztófegyvert, amivel megfenyegette a terület bérlőjét, hogy keresztüllövi. A bérlő szerint a fegyver nagyon élethű volt, így gyorsan menekülőre fogta, a gombászó férfi pedig hazavitte a zsákmányát, a korábban gyűjtött,, mindösszesen 12 kilogramm gombát, fegyverét pedig Fülöpön rejtette el. Sokáig nem örülhetett a gombának, ugyanis a rendőrök néhány óra múlva a gombát lefoglalták, és a férfit előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd előzetes letartóztatásba került.
Amit a gombászó férfi elkövetett, az fegyveres rablásnak minősül a büntető törvénykönyvünk (Btk.) szerint, ugyanis a jogszabály szerint “rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett mást erőszakot avagy élet vagy tesit épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz“, az pedig minősítő körülmény, hogy mindezt fegyveresen tette.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a gáz- és riasztófegyver miért minősül fegyvernek. Erre szintén a Btk. adja meg a választ, ugyanis az értelmező rendelkezések szerint “fegyveresen követi el bűncselekményt, aki lőfegyvert vagy robbanóanyagot tart magánál; a fegyveres elkövetésre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell akkor is, ha a bűncselekményt lőfegyver vagy robbanóanyag utánzatával fenyegetve követik el“. Mivel a gombászó férfi által használt gáz- és riasztófegyver utánzatnak minősül, így a férfi elkövette a fegyveres rablást.
A férfi próbálkozott különböző védekezésekkel, hogy nem is tudta, hogy bérelt erdőben gombászik, valamint azzal is védekezett, hogy a gombát egy másik erdőben szedte, de ezeket mindet megcáfolta a vele lévő két asszony.
Rablásnál egyáltalán nincs annak jelentősége, hogy a rablást mire követik el: egy szál gyufára, egy szál cigire, vagy éppen több millió forintra.
A gombászó férfit az elsőfokú bíróság hét év fegyházban letöltendő büntetéssel sújtotta, amit a másodfokú bíróság, a Debreceni Ítélőtábla helyben hagyott, így az ítélet jogerős.
A gombászó férfinek az ügyét a Kékfény című műsor is feldolgozta, akit érdekel, az az MTV Videótárban megnézheti a legutóbbi adást (a férfi története a videóban 33:06-nál kezdődik).
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon a JogIQ Facebook-oldalához!



Visszakövetések