Az adatvédelmi biztos a Google Street View-ról

Idén nyár elején a Google Street View-os autói megérkeztek Budapestre, hogy körbefotózzák a fővárosunkat. A Google ezen munkájának kellős közepén az adatvédelmi biztos aggályai miatt a keresőóriás leállította a fotózást Budapesten, ugyanis az adatvédelmi biztos aggályosnak tartotta a Google ezen szolgáltatását, és azt, hogy az adatkezelés a Google részéről hogyan történik. Erről az adatvédelmi biztos adott ki egy sajtótájékoztatót, még májusban:

Az adatvédelmi biztos a Google Street View-ról

Nem tisztázott, hogy mi az adatkezelés jogalapja a Google Street View és más, hasonló szolgáltatás esetében, illetve, hogy az érintettek miként érvényesíthetik hozzájárulási, tájékoztatáshoz való és tiltakozási jogukat a fényképezés folyamán ? hívja fel a figyelmet Jóri András adatvédelmi biztos.

A szolgáltatás kapcsán az utcán tartózkodó járókelőkről, személygépkocsijukról, lakóházaikról készülnek nem valós idejű, személyes adataikat, például az arcot, rendszámtáblát, házszámot rögzítő fényképek. A nagy felbontású digitális térfotókat az interneten teszi majd elérhetővé a szolgáltató a nyilvánosság számára, ezért az adatvédelmi biztos hangsúlyozza, hogy sem a fényképezés, sem az azt követő közzététel során nem hagyhatók figyelmen kívül a magánszféra védelme és az adatvédelem szempontjai.

Jóri András tagja az Európai Unió 29-es Adatvédelmi Munkacsoportjának, amely jelenleg is vizsgálatot folytat a Google Street View tevékenységével kapcsolatban. A biztos figyelemmel kíséri a szolgáltatással összefüggő adatkezeléseket, így például azt, hogy tájékoztatja-e a cég előzetesen az érintetteket a fényképezésről, adataik rögzítéséről, továbbá, hogy az arcokat, a rendszámtáblákat kitakaró szoftvert már az adatrögzítéskor automatikusan, vagy csak azt követően alkalmazzák-e.

Felhívja a figyelmet a szolgáltató tevékenységével kapcsolatban arra, hogy a rögzített és kitakart, anonimizált képek semmilyen technológiai eljárással nem szabad, hogy visszaalakíthatók legyenek. Az arcok és a rendszámok automatikus kitakarásának módszere ? ahogyan arról a Google is tájékoztatott ? nem tökéletes, így előfordulhat, hogy az érintettek szándéka ellenére személyes adataik is felkerülhetnek a világhálóra. Bárkinek jogában áll tiltakozni személyes adatai ilyen módon való közzététele ellen, így biztosítani kell a lehetőséget és eszközt, amellyel a személyes adatokat tartalmazó fényképek eltávolítása kezdeményezhető, valamint a hatékony eljárást, amely a tiltakozás eszköze lehet.

Az adatvédelmi biztos felhívja a figyelmet arra is, hogy egyes objektumok fényképezése nemzetbiztonsági érdekeket sérthet. A Google magyarországi szolgáltatásával kapcsolatos adatkezelés jogalapjára, az érintettek tájékoztatására, jogaik érvényesíthetőségére, az adatok biztonságos kezelésére vonatkozó biztosi álláspontot Jóri András az uniós vizsgálat eredményét is figyelembe véve alakítja ki.

Budapest, 2009. május 7.”

Ma lehetett olvasni a Webisztánon többek között arról, hogy folytatódni fog a főváros körbefotózása hamarosan, így arra a következtetésre lehet jutni, hogy a Google átküzdötte magát az adatvédelmi biztos által állított akadályokon.

3 hozzászólás

  1. bluemoon szerint:

    A ló és annak a bizonyos túloldala. Sőt időnként már a hasa alatt vagyunk. Nem kéne ezt ennyire aggályoskodóra venni.

    http://www.norc.hu
    Már megvalósította.
    Én külön örültem, hogy a ház előtt, ahol lakunk ott látom állni a gépkocsinkat, amit azóta már eladtuk. Igaz, hogy a rendszáma ki van takarva. És ráadásul nagyon szép kora reggeli felvételek vannak feltéve, tavasszal készült képekkel, virágos, friss, szép fényes fotók.

    VálaszVálasz
  2. Kispista szerint:

    Nem a lóról és a túlsó feléről van szó!
    Én nem saját magamat féltem, hanem a családomat és a vagyonunkat. Ugyanis a mi utcaképünkön teljesen jól látszik a risztó, az összes ablak és egyéb behatolási lehetőség. Mi nem a “nyóckerben” lakunk, hanem elég normális környéken. Sajnos a tisszeségtelen szándékú ember nem a muskátlimat és a pázsitomat fogja csodálni, hanem kifigyeli, hol tud belépni, amikor elmegyek dolgozni.Személy szerint NEM SZERETNÉM, hogy látszódjon a házam! A mi utcánkban semmi közérdekű nevezetesség nincs, amit így kellene reklámozni.Nem kérdeztek meg arról, hogy akarom-e ezt a szolgáltatást.

    VálaszVálasz
  3. [...] szeptemberben írtam arról, hogy az adatvédelmi biztosunk aggályosnak tartja a Google Street View alkalmazást, és annak [...]

Írj hozzászólást