Itt a blogon már korábban volt szó egy Spektrumos műsorról, ami a “Menekülés kizárva” címet viselte. Aztán jött ugyanezen a csatornán a “Döntő 48 óra” című műsor, ami az amerikai nyomozók munkáját mutatta be egy-egy gyilkosság bejelentésétől. Ugyanis az
első 48 óra nagyon lényeges a nyomozásokban, ugyanis ha ennyi idő alatt nem találják meg a gyanúsítottat, akkor jelentősen csökken annak az esélye, hogy a közeljövőben kézre kerítsék. Érdekes volt a sorozat, hogy hogyan, milyen eszközökkel, milyen apró nyomok alapján jutottak el a gyanúsítotthoz a nyomozók. Azonban ennek a sorozatnak a hétfői nappal vége lett, és kezdődött egy újabb, ami a “48 órával később” címmel indult el, és a lényegét a port.hu így foglalja össze:
Tudjuk, hogy egy bűntény, egy gyilkosság utáni első két nap mennyire fontos, hiszen a nyomokat, bizonyítékokat valójában ekkor gyűjtik össze. De mi történik a következő napokban, hetekben, hónapokban? Hiszen, ha például vérmintákat szednek össze a nyomozók, a helyszínelők, azoknak a DNS-vizsgálata hetekbe telik. Ha valaki gyanúsítottként szökésben van, előkerítése néha akár hónapokat is igénybe vehet. Mivel foglalkoznak a nyomozók, ha egy-egy ügy hosszúra nyúlik? Hiszen csak a játékfilmekben fordul elő, hogy a zseniális detektív agyában egy-két óra alatt minden összeáll.
Ebben a sorozatban is gyilkossági nyomozásokról lesz, de itt már képbe kerülnek a bíróságok, tárgyalások is: az egyes részek egészen a bejelentéstől, a nyomozáson át, a bírósági tárgyalásokon keresztül mutatja be egy-egy gyilkossági ügy egészét, ahol megszólaltatásra kerülnek a nyomozók, hozzátartozók, ügyészek, ügyvédek is.



Visszakövetések