Archívum: szeptember 2010

Módosító javaslat a társasházi törvényben

Néhány nappal ezelőtt a társasházi törvény módosításáról szóló javaslatot nyújtott Dr. Nagy Kálmán országgyűlési képviselő, amely a következőket tartalmazza: “30. § (1) A közgyűlés a határozatával a legalább hat hónapnak megfelelő közös költség összegének befizetésével hátralékba került tulajdonostárs külön tulajdonának és a hozzá tartozó közös tulajdoni hányadának jelzálogjoggal való megterhelését rendelheti el a hátralék megfizetésének [...]

Ügyvédeknek: ügyvédi beszélő a Budapesti Fegyház és Börtönben

Múlt hét előtt az ügyvédi irodából kellett intéznem, hogy lehessen menni ügyvédi beszélőre a Budapesti Fegyház és Börtönbe. Telefonon azt a tájékoztatást adták, hogy kizárólag interneten keresztül lehet bejelentkezni a Budapest, Kozma utca 13. A és B objektumba. Erről még nem nagyon hallottam, sem az ügyvédi kamara, így megkértem az ügyeletest, hogy mondja meg a [...]

Újra az ittas vezetésről

A blogon már számos esetben foglalkoztam az ittas vezetéssel, de úgy látom, hogy újra vissza kell térni a témához. Hogy miért? Hetek óta rendszeresen figyelemmel követem a szombati éjszaka utáni keresési eredményeket a statisztikában, és azt vettem észre, hogy az ittas vezetésre való keresések a szombati napot követő körülbelül 2-3 napban az első helyen található. [...]

A telekadóról

Szélsőséges esetben az ingatlan értékét meghaladó adót is kivethet az önkormányzat, miközben nem lépi túl a törvényben meghatározott maximumot. A helyi adókról szóló törvény olyan rendkívül tág mozgásteret biztosít a helyi képviselő-testületek számára, ami sértheti az adózók jogbiztonsághoz, tisztességes eljáráshoz való jogát ? közölte az állampolgári jogok biztosa egy vizsgálata tanulságaként. A telekadó alapjának meghatározásához [...]

A YouTube nem jogsértő

A madridi spanyol szövetségi bíróság megszüntette a YouTube ellen szerzői jogsértés vádja miatt indított ügyet. A döntés értelmében a videómegosztó szolgáltatón nem kérhető számon a felhasználók által feltöltött tartalmak jogszerűségéért. A döntés precedensértékű, s a Google számára óriási győzelemnek számít – olvasható a hwsw.hu oldalon. A teljes hírt elolvashatja a vonatokozó cikkben.